#összecsapások

Ősi templomok miatt lövi egymást Thaiföld és Kambodzsa, amibe belepusztulhatnak a szentélyek
 

Ősi templomok miatt lövi egymást Thaiföld és Kambodzsa, amibe belepusztulhatnak a szentélyek

Hetven éve rendszeresen egymásnak esik Kambodzsa és Thaiföld két több száz éves templom miatt, amely a két ország határán van, hiába döntött az ügyben már kétszer is a Nemzetközi Bíróság. A harcoknak már több halálos áldozatuk van, százezernél is több embernek kellett eddig elmenekülnie a térségből, és az egyik szentély már megsérült.










Csecsemő is van a palesztin halálos áldozatok között
 

Csecsemő is van a palesztin halálos áldozatok között

Már 58 – kizárólag palesztin – halottja van az összecsapásoknak a palesztin övezet és Izrael határán. Kedden újabb véres összetűzésekre lehet számítani, most van ugyanis a "katasztrófa" 70. évfordulója, amikor Izrael állam megalapítása után tömegesen telepítették ki a palesztinokat.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu








Összecsapások törtek ki Párizsban
 

Összecsapások törtek ki Párizsban

Összecsapások törtek ki Párizsban annak a tüntetésnek a végén, amelyen több ezren követelték Francois Hollande francia államfő lemondását vasárnap Párizsban. A tiltakozó megmozdulást a mintegy ötven jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulást, valamint nacionalista és konzervatív katolikus egyesületet tömörítő "harag napja" elnevezésű kollektíva szervezte.

MTI MTI