Hosszú Katinka: Az úszás nem forrt össze annyira Shane-nel, hogy azt is elveszítsem
Továbbra is imádja az úszást Hosszú Katinka és készül majd a 2020-as tokiói olimpiára.
Továbbra is imádja az úszást Hosszú Katinka és készül majd a 2020-as tokiói olimpiára.
A sportoló a jogsi bevonása után kénytelen volt megválni a szponzori autójától is.
A svájci utánpótlás-válogatott trénere készíti fel a következőkben a háromszoros olimpiai bajnok úszót.
Menedzsmentjének tájékoztatása szerint Hosszú Katinka Los Angelesben edz, és továbbra is tervezi az indulását az augusztus elején kezdődő Glasgow-i Európa-bajnokságon.
Szombaton megint rossz idő lesz, még egy héttel eltolták a Balaton-átúszást.
A két magyar úszótehetség nagyon bekezdett a Helsinkiben zajló kontinensviadalon.
Újra elindította a válási procedúrát Hosszú Katinka és Shane Tusup – írja kettejük egyik közeli ismerősére hivatkozva a Blikk. A háromszoros olimpiai bajnok úszó és amerikai edző-férje komoly vagyonon osztozkodik.
Négy számban is magyar győzelem született, Hosszú Katinka 400 méter vegyesen pedig második lett a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat első, franciaországi állomásának vasárnapi versenynapján, Canet-en-Roussillonban.
Jövőbe néző interjút adott a Mol-csapatnak az olimpiai bajnok úszó, aki a szezon első komoly megmérettetése előtt áll.
Az olimpiai bajnok egy hónapja nem beszélt férjével, aki az Iron Aquatics telefonjaira sem válaszol.
Az ausztrálok úszóbajnoka azt kérte a nemzeti olimpiai bizottságoktól, hogy vegyenek vissza az elvárásaikból, mert azokkal óriási nyomást tesznek a sportolókra.
Az 51 éves Ben Lecomte már megkezdte az ultramaratoni távot, június 5-én Japán partjaitól indult. 9000 ezer kilométer és több mint hat hónap úszás vár rá.
Nincs válogatott úszója, így hivatalosan is kikerült a kiemelt edzőprogramból Shane Tusup, ezzel pedig nem jár neki a kiemelt trénereknek járó állami egymillió.
Terjedelmes cikkben foglalkozott a kormányközeli Lokál Hosszú Katinkával, Shane Tusuppal és Dudás Dániel úszóval. A cikkben megszólal Hosszú Katinka apja is, aki valójában nem nyilatkozott. A Lokál így olyan mondatokat és információkat közölt Hosszú István nyilatkozataként, amelyek egyáltalán nem fedik a valóságot, és személyiségi jogot sértenek.
Hosszú Katinka és Shane Tusup magánéletének minden fordulatáról tudunk, amikor azonban közpénzről van szó, mélyen hallgatnak.
Az úszó csütörtök délutáni Facebook-posztjában jelezte: mivel nem tudták megoldani személyes problémáikat, külön utakon folytatják.
Ariana Kukors Smith azt állítja, hogy az edzője 13 éves korától molesztálta.
Az amerikai Katie Ledecky elképesztő csúcsot úszott 1500 méter gyorson az egyesült államokbeli Indianapolisban rendezett profi versenyen.
Közzétette a Hosszú Katinka korábbi amerikai edzőjével készített teljes interjút az M4 Sport. Dave Salo ebben nemcsak bocsánatot kért a háromszoros olimpiai bajnokról, de beszélt annak férjéről, Shane Tusupról is. Akit ugyancsak ismer, mivel a trénere volt a Kaliforniai Egyetemen.