Hosszú Katinka máris nyert két aranyat a világkupa-sorozat nyitóállomásán
A 400 méter gyors és a 200 méter pillangó döntőjében végzett az élen, mindkétszer Jakabos Zsuzsanna előtt.
A 400 méter gyors és a 200 méter pillangó döntőjében végzett az élen, mindkétszer Jakabos Zsuzsanna előtt.
Sara Mardinit Görögországban vették őrizetbe.
Naponta csak három órán át tart a lakossági úszás.
A mexikói Fernanda Armenta profi úszó volt, országos és közép-amerikai bajnok. Az volt az álma, hogy eljusson az olimpiára. A következő pillanatban egy autóban haldoklott: véletlenül meglőtték. Felépült, olyannyira, hogy nemrég – a nők között – megnyerte a Balaton-átúszást.
Csütörtökön még azt írta, azzal, hogy lecserélődött az úszószövetség vezetője, csak változás történt, előrelépés nem.
Wladár Sándor úszóelnökre a TV2 kezdett lőni, korábbi trágár szavait vették elő. Az elnök feljelentést tesz a titkos felvétel kiszivárgása miatt, közben Hosszú Katinka szerint semmi előrelépés nem történt azzal, hogy Wladár Sándor lett a szövetség elnöke. Egyik kutya, másik eb, mondta.
A nagy presztízsű New York-i Graphis dizájnmagazin egy kis magyar fürdőruhagyártó kkv legújabb kollekcióját is díjazta. A Manta 6 éve szállt versenybe a legnagyobb nemzetközi sportszermultikkal, ma már csúcsminőségű FINA-engedélyes sportruháik is vannak, amelyekben már a világversenyek sztárjai is döntögethetik a csúcsokat.
A legeredményesebb versenyző, Rasovszky Kristóf több mint 1,5 millió forintot keresett a Loch Lomondban – közölte a Magyar Úszószövetség.
A 10 kilométeres nyíltvízi úszásban a magyar Rasovszky Kristóf végül marad ezüstérmes, noha tizedmásodpercre pontosan ugyanakkor ért be a célba, mint az aranyérmes.
A magyarok másodikként váltottak, de a harmadik úszónk elfelejtette kikerülni az egyik bóját.
Hatalmas csatában győzött a magyar úszó, ezzel megvédte a címét. Jakabos Zsuzsa nyolcadik lett a döntőben.
Négy magyar versenyző az elődöntőbe, a 4x100 méteres vegyes gyorsváltó pedig a fináléba jutott a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyeinek szerda délelőtti előfutamaiból.
Elképesztő magyar fölény volt 200 méter pillangón a Glasgow-i Európa-bajnokságon.
Továbbra is imádja az úszást Hosszú Katinka és készül majd a 2020-as tokiói olimpiára.
Wladár Sándor szerint valaki titokban rögzített egy magánbeszélgetést, amelyből most újból hírt kreáltak, és amelyet a személye ellene próbálnak meg felhasználni.
A 21 éves Rasovszky lett az első a glasgow-i Európa-bajnokságon.