Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ifjabb Schirilla György szombaton Vácott folytatta idei téli úszósorozatát.
"Szenzációs úszás volt a mai, óriási tömeg gyűlt össze, több mint háromezer ember. A víz kifejezetten meleg volt, de erős volt a szél, ennek ellenére minden simán ment. Sokkal könnyebb volt, mint két hete" - nyilatkozta Schirilla György, aki 18 percig tartózkodott a plusz 2 fokos Dunában.
A civilben többek között jógát oktató Schirilla 2011-es sorozata öt állomásból áll. Két hete Budapesten úszott, szombati kísérletét követően Kecskeméten és Mosonmagyaróváron ereszkedik a vízbe. Célja továbbra is a hagyományőrzés - édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.