#útépítés


Megugrott az építőipari kibocsátás, de még ez is kevés
 

Megugrott az építőipari kibocsátás, de még ez is kevés

Idén szeptemberében az építőipari termelés volumene az elmúlt több mint négy és fél év harmadik legnagyobb növekedési ütemét produkálta: 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az épületek építése 4,2 százalékkal, az egyéb építményeké 9,4 százalékkal nőtt. Az építőipar termelői árai 2012 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2 százalékkal emelkedtek.

hvg.hu hvg.hu


Milliárdokból fejlesztenék Miskolc és környéke közlekedését
 

Milliárdokból fejlesztenék Miskolc és környéke közlekedését

A kormány jóváhagyta, hogy 392 millió forinttal emeljék a miskolci kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztésének támogatását. Emellett 374 milliós támogatást adnak a borsodi megyeszékhely belvárosának tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítéséhez. Jóváhagyták a 3-as út elkerülő szakasza előkészítésének és az úgynevezett „Y-híd” kivitelezésének finanszírozását is, bruttó 5,65 milliárd forinttal.

MTI MTI


Elkerülő út és ipari park épül Nyíregyházánál
 

Elkerülő út és ipari park épül Nyíregyházánál

Indul Nyíregyháza nyugati elkerülő útjának építése, amelynek átfogó megvalósíthatósági tanulmánya, biztonsági hatásvizsgálata, valamint kisajátítási és kiviteli terve elkészítésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kiírta a közbeszerzési eljárást.

MTI MTI

A Közgép is hizlalhatja Orbán Győző cégét
 

A Közgép is hizlalhatja Orbán Győző cégét

Az építőipar lanyha teljesítménye ellenére tavaly 40 százalékkal növelte forgalmát a miniszterelnök édesapjának többségi tulajdonában lévő gánti Dolomit Kőbányászati Kft., amely 800 millió forint értékű új beruházásba is kezdett. A kőbányászati boom csak lokális jelenség lehet: a konkurens bányák mindegyikének csökkent ugyanis az árbevétele tavaly, többnél jelentős mértékben. Nem kizárt, hogy a bővülés hátterében egy közgépes projekt áll.

hvg.hu hvg.hu

Az útépítésnek jót tesz a kánikula
 

Az útépítésnek jót tesz a kánikula

Kifejezetten kedvez a csapadékmentes forróság az útépítési munkálatoknak, így több területen is jól haladnak a kivitelezők - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel hétfőn.

MTI MTI

Rászálltak a Vegyépszerre Romániában?
 

Rászálltak a Vegyépszerre Romániában?

Jogi lépéseket fontolgat a Nemzetközi Vegyépszer Románia Kft. (NVR) a napokban kirobbant rágalomhadjárat miatt, amelyet egy napilapban megjelent cikksorozat indított útjára mind a helyi, mind pedig a magyarországi sajtóban − mondta a cég a Napi Gazdaságnak.

hvg.hu hvg.hu


Két évig biztosan nem bővül az M2-es
 

Két évig biztosan nem bővül az M2-es

A korábbi döntések értelmében 2013-ra el kellett volna készülnie az M2-es autóút Budapest és Vác közötti 19 kilométeres szakasz bővítésének, ám a kiemelt uniós fejlesztések közé sorolt beruházás késlekedik

MTI MTI

Megépült a körforgalom a 82-esen Nyúlnál
 

Megépült a körforgalom a 82-esen Nyúlnál

Elkészült a körforgalmi csomópont a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl községben, a 200 millió forintba került létesítményt a 82-es úton közlekedő autósok már birtokba is vették - mondta Schmiedt Henrik polgármester hétfőn.

MTI MTI

Valami elkészül Budapesten a vállalt időre
 

Valami elkészül Budapesten a vállalt időre

A vállalt határidőre, péntekig befejezik az útépítési munkákat a fővárosi Erzsébet téren, a Petőfi Sándor utca azonban várhatóan még augusztus 30-áig lezárva marad - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön.

MTI MTI







Milliárdos útépítési tendert nyert a Közgép
 

Milliárdos útépítési tendert nyert a Közgép

Versenytárs nélkül a Közgép és a Magyar Aszfalt alkotta konzorcium nyerte meg a NIF Zrt. közbeszerzési eljárását, amit - az Audi gyártókapacitásának bővítéséhez kapcsolódóan - a Győr keleti iparterületének körüljárhatóságát biztosító közutak fejlesztésére írtak ki.

hvg.hu hvg.hu