#üdültetés




Hazafias gyereküdültetés és sejtelmes ingatlanbiznisz Zánkán
 

Hazafias gyereküdültetés és sejtelmes ingatlanbiznisz Zánkán

Közpénzmilliárdokból puccos nyaralóhellyé alakítja egy Fidesz-közeli alapítvány az egykori zánkai úttörőtábort. Igencsak kétséges azonban, hogy a gyerekek lesznek a haszonélvezők: az ő felségterületüket máris szögesdrót-kerítéssel szűkítették le – olvasható héten a szokásostól eltérően már szerdán kapható HVG-ben.

hvg.hu hvg.hu

Orbán felad egy állami monopóliumot
 

Orbán felad egy állami monopóliumot

Átalakítják a szociális gyereküdültetést, az eddig monopolhelyzetben lévő Nemzeti Üdülési Alapítvány mellé (helyére?) belép még egy szervezet, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány névvel – derül ki a Balog Zoltán emberminiszter által jegyzett, az Erzsébet-programot érintő egyes törvényekhez beadott módosító javaslatból.

hvg.hu hvg.hu

Hétfőig lehet jelentkezni az Erzsébet-táborokba
 

Hétfőig lehet jelentkezni az Erzsébet-táborokba

A Balaton-parti gyerektáborokat június közepétől augusztus végéig, egyhetes turnusokban tartják. Azoknak a családoknak, amelyeknél az egy főre jutó jövedelem kevesebb a 98 ezer forintos minimálbérnél, egy-, illetve kétezer forintot kell fizetniük önrészként.

MTI MTI

KIM: gazdaságosabbá válik a közigazgatási üdültetési rendszer
 

KIM: gazdaságosabbá válik a közigazgatási üdültetési rendszer

Bővíteni javasolja a kedvezményes üdültetés igénybevételre jogosultak körét az a tervezet, amelyet a központi közigazgatás integrált üdültetési rendszerébe tartozó üdülők igénybevételi rendjéről és hasznosítási szabályairól készített a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

MTI MTI


Mától lehet jelentkezni az Erzsébet-utalványos üdültetésre
 

Mától lehet jelentkezni az Erzsébet-utalványos üdültetésre

Egymilliárd forintos kerettel írnak ki pályázatot nyári táboroztatásra az Erzsébet-programon belül határon túli és magyarországi diákok számára; az első három pályázati kiírás a program honlapján keddtől olvasható - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Üdültetésre fordítja a kormány az Erzsébet-utalványokból befolyt pénzt
 

Üdültetésre fordítja a kormány az Erzsébet-utalványokból befolyt pénzt

Hetvenötezer nagycsaládos, nyugdíjas, fogyatékos, valamint a szociális szférában dolgozó kap üdülési lehetőséget az Erzsébet-program most lezárult négy pályázatának köszönhetően - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár és Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI