Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az ellenzék a pénzügyminiszterhez fordult.
Két héttel ezelőtt nyújtották be azt a salátatörvényt, amely szerint változhat a szociális üdültetés jövőre. A benyújtott költségvetési salátatörvény-javaslat szerint az Erzsébet-program keretében közfeladatként a jövőben kifejezetten az ifjúsági és gyermekprogramokban való részvétellel, gyermek- és ifjúsági táborok szervezésével összefüggő, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezési és lebonyolítási teendők kerülnek ellátásra. A tervezet benyújtója Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, előadója Varga Mihály pénzügyminiszter.
Eddig a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők is benne voltak az Erzsébet-programban, a javaslat szerint azonban a jövőben már csak a gyerekek üdültetése és étkezése tartozna ide.
Az intézkedés sokakat érint, tavaly 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő tudott szociálisan üdülni.
Most megszólaltak az ügyben a szocialisták, szerintük elfogadhatatlan, hogy a kormány meg akarja szüntetni a szociális üdültetés lehetőségét - derül ki abból a módosító javaslatból, amit Korózs Lajos (MSZP) képviselő nyújtott be a Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett költségvetési salátatörvényhez.
Az ellenzéki politikus szerint a benyújtott törvényjavaslat alapján ugyanis nem tudnak másra következtetni, hiszen kiveszik a szövegből a szociálisan rászoruló kifejezést és már csak a gyerekek üdültetése és étkeztetése marad benne.
Az ügy háttere, hogy a 2019. január 1-jétől hatályos adójogszabályok értelmében megszűnt az Erzsébet-utalványok kedvezményes adózása. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. ettől az időponttól kezdődően mind a papíralapú, mind az elektronikus Erzsébet-utalványok forgalmazását megszüntette.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.