#ügynöklisták




Doktor Kövér és a felszín nyugalma
 

Doktor Kövér és a felszín nyugalma

Ha Kövér ugyanúgy érvel, mint az 1.0-ás szocik, ha szerinte az egész csak "értelmiségi belügy" meg "gumicsont", ha tehát az ügyben abszolúte érintetlen Boross és Medgyessy kartársakkal ért egyet, akkor a baj nagyobb, mint gondolnánk. És nem elsősorban Kövérrel.

Seres László Seres László

Megosztott Fidesz egykor és most: a régi titkosszolgákat védelmeznék
 

Megosztott Fidesz egykor és most: a régi titkosszolgákat védelmeznék

A rendszerváltás után továbbszolgáló titkosszolgák védelmében utasította el hat évvel ezelőtt a Fidesz azt a törvényjavaslatot, amely az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát célozta. Míg 2005-ben a Fidesz szakpolitikusai hosszan vitatkoztak a parlamentben az MSZP benyújtotta tervezetről, három hete indoklás nélkül utasították el az LMP hasonló javaslatát. Információink szerint most kényelmetlennek tartották volna az egykori titkosszolgák szerepét is érintő vita lefolytatását.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Schiffer: nyíltan beszélünk arról, amiről a fideszesek csak szemlesütve
 

Schiffer: nyíltan beszélünk arról, amiről a fideszesek csak szemlesütve

Nem érdekli a populizmus vádja, mert szerinte a Fidesz a házszabály módosításával és a sarkalatos törvényekkel minden parlamenti eszközt kivett az ellenzék kezéből, így nem maradt más lehetőség, mint a népszavazás. Biztos benne, hogy az LMP össze tudja szedni a 200 ezer aláírást, majd 4 millió embert elvisznek az urnákhoz. A párt jövőjét illetően is optimista, azt mondja, most is ellát kétmillió szavazóig, igaz, az LMP tagsága még a 800-at sem éri el egyelőre. Interjú Schiffer Andrással, a Lehet Más a Politika januárban lemondott frakcióvezetőjével.

M. László Ferenc M. László Ferenc