Csinált egy speciális pisztolyt a NASA, emberi sejtekből nyomtat kötszert
A Bioprint FirstAid segítségével az űrhajósok a világűrben szerzett sérüléseiket is el tudják látni.
A Bioprint FirstAid segítségével az űrhajósok a világűrben szerzett sérüléseiket is el tudják látni.
Összesen 1361 jelentkező ment át az első rostán, de a következő körben már csak 4-6 jelölt maradhat.
Kanadai kutatóknak sikerült közelebb jutniuk annak megfejtéséhez, miért térnek vissza az űrhajósok vérszegényen a Földre.
Az űrállomás asztronautái nemcsak kutatók, hanem emberek is. Akik pedig a Földtől távol is szeretik jól érezni magukat.
Japán is részt vesz az Egyesült Államok Artemis-programjában, ami egy Hold körüli bázisról küldene űrhajósokat az égitest felszínére.
A NASA 12 ezer jelölt közül válogatta ki azokat, akik a jövőben eljuthatnak a világűrbe.
A NASA egy űrszemétről kapott értesítést a Nemzetközi Űrállomásról, ezért a szervezet úgy döntött, elhalasztja egy hibás antenna kicserélését.
Az Európai Űrügynökség vezetője szerint szimbolikus jelentősége lenne, ha 2030-ig európai űrhajós landolna a Holdon.
Az orosz kutatók 120 napra zártak össze izolált környezetben egy nemzetközi csoportot, hogy kiderüljön, miként viselkednének az emberek a Marson. A jelek szerint egy ilyen utazásban komoly kockázatok is rejlenek.
A NASA versenyt hirdetett, ki tud jobb és táplálóbb ételt kitalálni az űrhajósoknak. Íme a legjobbak.
A 49 éves Glen de Vries halálát repülőgép-baleset okozta. Egy hónappal korábban ő is ott volt Jeff Bezos űrhajóján, amely rövid utazásra vitte William Shatnert.
Közzétették, milyen feltételeknek kell megfelelnie az újabb magyar űrhajósnak. A vonatkozó programra jövő január végéig lehet jelentkezni.
Jövő nyáron repülhetnek vele az űrbe a nézők.
A legfrissebb kutatási eredmény szerint a súlytalanság hatással van arra, miként áramlik ki a vér az agyból.
Robert Shane Kimbrough amerikai űrhajós ezredes posztolt egy képet a városról.
A feladatot az Axiom Space vállalta. 30-60 napos kutatómisszióról van szó.
Az amerikaiakkal közös programról is beszélt az űrkutatásért felelős miniszteri biztos, arra még várják a magyar űrhajósjelöltek jelentkezését.
First Woman címmel új, interaktív képregényt adott ki a NASA. A digitálisan is elérhető füzet egyszerre olvasnivaló és játékos ismeretterjesztő.
Tudósok egy csoportja létrehozott egy anyagot, amelyet akár az első marsi „téglának” is nevezhetnénk. Csakhogy ebben másfajta alkotóelemek vannak, mint az igazi téglában.
A kormány elfogadott egy 99 millió dolláros űripar fejlesztési programot, a magyar űrhajós kiválasztása elkezdődik.