#űrhajós











Hogyan lehet jó étvágyat csinálni az űrhajósoknak, mit esznek pontosan az űrben és mivel foglalkozik egy magyar űrdietetikus?
 

Hogyan lehet jó étvágyat csinálni az űrhajósoknak, mit esznek pontosan az űrben és mivel foglalkozik egy magyar űrdietetikus?

Az űrkutatóknak és -utazóknak azért is van szükségük speciális dietetikusi segítségre, hogy étrendjükkel minél hatékonyabban megelőzhessék a daganatos betegségeket, a csontritkulást és az izomvesztést, ezek veszélye ugyanis többször akkora az űrben, mint földi körülmények között. Miért esznek liofilizált húst, hogyan lehet salátát termelni a bázisokon, és milyen íze van a mikróbákból, ásványi anyagokból és levegőből előállítható fehérjének? Benyó Zsuzsannát kérdeztük.








Most kell felszállni az okádós üstökösre – interjú a magyar űrhajósjelöltekkel és a NASA volt oktatási igazgatójával
 

Most kell felszállni az okádós üstökösre – interjú a magyar űrhajósjelöltekkel és a NASA volt oktatási igazgatójával

Nemrég jelentették be, hogy Kapu Tibor lesz a következő magyar űrhajós, tartalékosa pedig Cserényi Gyula. A két asztronautajelölt hamarosan elutazik Houstonba, ahol a kiképzés utolsó, legfontosabb szakasza következik. Mi vár ott rájuk? Erről kérdeztük őket – és Jim Christensent, aki a Kennedy Űrközpont egykori munkatársaként rálátott az űrhajóstréning legkritikusabb szakaszára.