A Holdra és a Marsra terveznek missziókat az oroszok
A Holdra és a Marsra tervez missziókat a közeljövőben Oroszország - jelentette be Viktor Hartov, a Lavocskin űrkutatási intézet vezetője.
A Holdra és a Marsra tervez missziókat a közeljövőben Oroszország - jelentette be Viktor Hartov, a Lavocskin űrkutatási intézet vezetője.
A Masat-1 pénteken a tízezredik körét teljesítette a Föld körül. Mind ezidáig kifogástalanul működött, de került már necces helyzetbe.
A Fehér Ház újabb négy évre jóváhagyta a Nemzetközi Űrállomás (ISS) üzemeltetésének költségeit, ezért az még legalább egy évtizeden át, 2024-ig működhet majd - közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) "házilag" készített lélegeztető csövekkel és nedvszívó párnácskákkal szerelik fel az űrhajósok szkafanderét, hogy lehessen folytatni a Luca Parmitano olasz űrhajóssal történt incidens miatt szeptember eleje óta szüneteltetett űrsétákat - közölték szerdán az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei.
Hivatalosan is halottnak nyilvánították az ISON üstököst egy tudományos konferencián, ahol a Nap izzó felszínével való túl közeli találkozást nevezték meg az égitest végzeteként.
A mesterséges égitest a brazil földhasználatnak, többek közt az Amazonas-medence erdőfelületének a megfigyelését célzó műholdsorozat negyedik tagja volt, valószínűleg visszahullott a Földre.
December elején indul a Holdra az ember nélküli űrszonda. Egy Hold felszínét kutató holdjáró járművet is visz magával.
Egy orosz űrkutató szerint a jövőben a kisbolygókat fel lehetne használni természetes űrhajóként arra, hogy az ember eljusson a mélyűrbe, a világegyetemben tízezrével keringő aszteroidák ugyanis gyakran közelebb kerülnek a Földhöz, mint a Hold.
Fellőtték a Szojuz TMA-11 orosz űrhajót a 2014-es szocsi téli olimpia egyik fáklyájával együtt.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) elismerte a hét végén, hogy tévedésből tiltott ki hat kínai kutatót egy kaliforniai tudományos konferenciájáról és módosította erre vonatkozó korábbi döntését kínai médiajelentések szerint.
Nem is olyan régen a sci-fi írók még azzal szórakoztattak bennünket, hogy az űrkorszakban a táplálkozás huszadrangú szerepet fog játszani az életünkben, és legfeljebb azt kell majd eldöntenünk, rántott hús vagy tökfőzelék ízű tablettát vegyünk-e be. Manapság viszont már a Marson is a házi kosztra szavaznak az asztronauták.
Először találtak vízre utaló jeleket egy vízben gazdag exobolygó vagy aszteroida kőzettöredékében brit kutatók.
Szabadon lebegő, egyetlen csillaghoz sem kötődő exobolygót találtak hawaii csillagászok, akik az Astrophysical Journal Letters című folyóirat szerdán megjelent számában tettek közzé tanulmányt a Jupiternél sokkal nagyobb gázóriásról.
Hold körüli pályára állt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) új robotszondája, amelyet még szeptember elején indítottak útnak a Hold felszíni talajrétegét képező és a szakemberek számára még ma is sok fejtörést okozó holdi por tanulmányozására.
Japán űrteleszkópot bocsátott fel szombaton egy új, Epsilon típusú rakétával - jelentette be az ország űrkutatási ügynöksége, a JAXA.
Megkezdődött a Csang'o-3 ember nélküli kínai űrszonda felkészítése év végi utazására, amelynek célja a Holdra szállás - jelentették be illetékesek Pekingben.
Két orosz űrhajós megkezdte a kábelfektetést az ISS új laboratóriumához.
Az egyetlen amerikai egypetéjű űrhajós ikerpár arra vállalkozik, hogy rajtuk kutassák a hosszú ideig tartó súlytalanság genetikai hatásait.
Az amerikai űrkutatási hivatal Szaturnuszt vizsgáló Cassini névre hallgató űrszondája péntek éjszaka készített egy felvételt a Földről. A NASA előtte egy integetős mémet indított, így bár többen is integettek az űrjárműnek, az elkészült képen természetesen nem ez látszik, hanem az, hogy mennyire kis pontot is jelent bolygónk az univerzumban. A felvétel 898 419 474 mérföld, azaz 1 445 865 990 km távolságból készült. A kisebb pont a Hold.
A NASA közzétette az első képeket a Naprendszer eddig csak vélt csóvájáról.