Stop pedofidesz, ki a felelős? – egyenpólóban ültek be a momentumosok a parlamentbe
A momentumosok pólóján a kérdőjel árnya Orbán Viktor sziluettjét rajzolja ki.
A momentumosok pólóján a kérdőjel árnya Orbán Viktor sziluettjét rajzolja ki.
Sűrű hétfő a parlamentben: Orbán Viktor beszéde nyitotta a tavaszi ülésszakot, elfogadták Novák Katalin lemondását, megszavazták 19 hónap halogatás után Svédország NATO-tagságát, és megválasztották Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnököt új államfőnek. A mozgalmas parlamenti nyitónap legfontosabb eseményeit tudósítottuk.
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke lesz a következő köztársasági elnök, távozása után megüresedik egy hely a testületben.
Az LMP-s politikus Karácsony Gergelynek is odaszúrt.
Éjszaka várhatóan az életvégi döntésekről lesz egy négyórás vita.
„Hát szerintem ártatlan. Nagyon is, mert olyan egy jóravaló” – fogalmazott egy zabolai.
A bicskei otthon vezetői pedig az undorító, mocskos, pedofil szörnyek oldalán álltak – mondta a Kossuth téren a DK politikusa.
A Momentum politikusa úgy látja, a kormánynak a család csak addig fontos, amíg szavazatokat lehet vele szerezni.
„Távozzék, mert megcsúfolta mindazt, amiben hittünk” – fogalmazott Iványi a vasárnapi ellenzéki tüntetésen.
A Momentum politikusa szerint az állam nem a gyerekeket, hanem a pedofilokat védi.
„Budapest azért köztársaság, hogy egyszer az egész ország az legyen” – mondta a főpolgármester az ellenzéki pártok vasárnapi tüntetésén.
A párt szerint a valódi kérdés továbbra is az, hogy milyen indokkal kapott kegyelmet K. Endre.
Az LMP-t és a Mi Hazánkot leszámítva az összes nagyobb ellenzéki párt tüntetett vasárnap délután három órától a Kossuth téren a közvetlen államfőválasztásért. A felszólalók szerint a bicskei ügy az egész rendszert megmutatja, Karácsony Gergelyt leszámítva mindegyikük fideszes pedofilhálózatról beszélt. A szakadó eső miatt azonban a rendezvény végét már csupán pár százan várták meg a parlament előtt.
Alföldi szerint a gyermekvédelmi influenszertüntetés felemelő volt, és ennek az ügynek nemzeti minimumnak kellene lennie, de még ebben is megosztott a társadalom.
Mikor és kinek jött az első jelzés, hogy V. János zaklatja a gyermekeket a bicskei gyermekotthonban? Hogyan lehet, hogy ennek ellenére állásában maradhatott, sőt, ki is tüntették? Miért merült fel a sajtóban Polt Péternek, Áder János testvérének, vagy épp Szentkirályi Alexandrának a neve? Összeszedtük, kik mikor tudták meg, hogy valami nem stimmel V. Jánossal, mikor milyen dokumentumok születtek minderről, hogy aztán még évekig keringjen az államigazgatás és az igazságszolgálgatás útvesztőjében a molesztálási ügy.
Mi jöhet a Nagy Tüntetés után? Influenszerek léptek színre, megjelent Magyar Péter, új politikai nemzedéket látunk. Ellenzéki pártok nélkül mégsem lehet leváltani az Orbán-rendszert. Az más kérdés, hogy melyek ezek az ellenzéki pártok. Vélemény.
Balog Zoltán, hosszas unszolásra, fél lépéssel hátrébb lépett a reformátusok hierarchiájában. A püspök drámája azonban aligha vált ki olyan katarzist, amelynek hatására a magyar egyházi vezetők megtagadnák a NER-t, melynek értelmében az állami pénzek ára a kormánypolitika szolgálata.
A Fidesz táborát sokkolta az ügy - állítja Pulai András, az intézet vezetője.
A folyóirat megjelenésének felfüggesztése és a vizsgálat elrendelése a bírák számára a bírói függetlenséget érintő támadásnak tűnik - írja az egyesület.
Szerinte az ellenzéki szavazók a messiásra várnak, miközben inkább azon kellene gondolkozniuk, ők mit tehetnek azért, hogy Magyarország jobb hely legyen.