Sükösd Miklós: Itt a nemzedékváltás ideje a politikában, de ellenzéki pártok nélkül nem lehet leváltani az Orbán-rezsimet

Politikai nemzedékváltás kezdetének vagyunk tanúi és résztvevői. A pedofilbotrány után fontos, friss, fiatal szereplők tűntek fel a magyar közélet színpadán. Egyrészt az influenszerek február 16-án sok tízezres (egyes becslések szerint 150 ezres) tömeget vittek sikerrel az utcára az „Odakint most szörnyek járnak” tüntetésre a budapesti Hősök terén. Másrészt napok alatt nagy népszerűséget szerzett Magyar Péter, az Orbán-rezsim elitjéből kivált üzletember-jogász, Varga Judit exférje. Bőven lehetne mindkét tényezőt elemezni, maradjunk azonban az előbbinél.

Influenszerek a politikában

A nagy tüntetést megszervező influenszerek indítéka és erőssége egybevág. Az állami intézetekben nevelkedő, kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekek biztonságát és jólétet követelik, kiállnak gyermekek jogai mellett. Erkölcsi szenvedélyük, jóakaratuk és jószándékuk megkérdőjelezhetetlen. Tiszta beszédük, okos érvelésük a kritikai értelmiség társadalmi szerepét viszi tovább. Mannheim Károly szociológus szabadon lebegő értelmiségnek nevezte e szellemi munkás réteget, amelynek tagjai egymásal is vitatkozva önállóan, folyamatosan bírálják államuk és társadalmuk politikáját és kultúráját.

Miért lépett most fel együtt, szervezetten Pottyondy Edina, Gulyás Márton, Osváth Zsolt, Azahriah és több más ismert fiatal internetes tartalomgyártó, youtuber, celeb, művész? Egyfelől nemzedék- és médiaplatform-váltás zajlik az értelmiségen belül. A korábbi, újságban és tévében érvelő értelmiség hagyományos csoportjai – tudósok, kutatók, tanárok, újságírók, írók és művészek – mellé felzárkóztak az influenszer-értelmiségiek. A kritikai értelmiségi szerep régi idoljai – Sartre, Beauvoir, Habermas, Chomsky és a többiek – után

feltűnt az online véleményirányítók nemzedéke. Szerényebb tudástőkével, de nagyobb kreatívitással, közönségtőkével és saját branddel: ők filter nélkül, közvetlenül érik el a közönséget. Ez világjelenség.

Másfelől azonban magyar sajátosságról van szó. Itt az idősebb értelmiség egy része csalódott a közéletben, elfáradt az Orbán-rezsimmel folytatott küzdelemben, visszahúzódott a saját kisvilágába, munkájába. Mások pedig már régen beálltak egyik-másik párt mellé pártértelmiséginek vagy politikusnak. Az influenszerek ezzel szemben a függetlenség hitelével léphetnek fel, főleg a politikába most lépő fiatal nemzedékek szemében. Szerepüket felértékeli, hogy a NER leuralja és cenzúrázza a magyar médiarendszer nagy részét.

De mit is keresnek az influenszerek a politikában? Átmeneti kirándulásról van szó, vagy politizálni akarnak? És ha igen, akkor miként? Mi lesz/legyen a viszonyuk az ellenzéki párokhoz? Mennyire volt egyáltalán politikus a hatalmas múlt heti tüntetés, vagy mennyire kellett volna annak lennie?

Ádáz viták dúlnak a tüntetésről azóta is a résztvevők között a közösségi médiában és baráti körökben. A kritikusok és a támogatók mintha két eltérő rendezvényen vettek volna részt.

Osváth Zsolt a HVG-nek: Nem csalódhat bennünk senki, ha nem folytatjuk

Az influenszerek kiléptek az online térből, de nem akarnak politikusi pályára lépni – legalábbis ezt üzenik a HVG-n keresztül is a Hősök terén még várakozásokkal teli tömegnek. A kegyelmi botrány igazodásra kényszerítette Orbán Viktort, ám alternatíva nélkül úrrá lehet a felforduláson.

Az egy-ügyű tüntetés kritikája – az áldozatok mellett vagy a rezsim ellen?

A kritikusok egyrészt műfaji és technikai kérdéseket feszegetnek. A hosszú és unalmas beszédek helyett pörgős, dinamikus rendezés és harcos beszédek kellettek volna a tömegrendezvényre, mondják. Majd hozzáteszik: a gigatömeg nem is kapott jó hangosítást, a tér jelentős részén nem lehetett hallani a szónokokat.

A kritikusok ezeken felül nehezményezik azt, hogy a fellépők nagyrészt elkerülték az Orbán-rendszer frontális kritikáját, illetve szóvá teszik a rendezvény párt- (és így részben politika-) mentességét. A szervezők valóban pártmentességre törekedtek: azt kérték, ne vigyenek a részvevők pártzászlókat. A kritikusok azt kérdik: miért kellene kizárni éppen a pártokat egy nyilvános, politikai tüntetésről? Hogyan lehetne egyáltalán politizálni a pártok nélkül? Civil mozgalmárnak maradni hasznos és szép dolog. De el lehet-e érni a politikai váltást a pártok, a választási eredmények, a parlamenti arányok átrendeződése nélkül? A „politikamentes civilség” eszménye, a pártok távoltartása a kritikusok szerint már 2010 óta bénítja az ellenzéki szellemiségű mozgalmakat.

Sok egy-ügyű (egy ügyre szerveződött, single issue) tüntetésen vettünk már részt: a netadó és a rabszolgatörvény elleni tüntetésektől a CEU, a régi Index, az MTA kutatói melletti felvonulásokon át, a közoktatás és a tanárok melletti sorozatos kiállásig. Mi maradt ezekből?

Az egy-ügyű tüntetések csak az azonnali reakcióra, érzelemnyilvánításra jók, hamar elhalnak, akár sikeres a megmozdulás, akár nem (általában nem).

A február 16-i tömegtüntetés hatékonyabb, becsületesebb, gyermekközpontú gyermekvédelmi rendszert és nevelőinézeteket követelt. És másnapi évértékelőjén Orbán Viktor már be is jelentette, hogy átvizsgálják a gyermekvédelem egészét az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig. Orbán ígérete elég erre? Ezzel győzött a mozgalom? Tényleg több pénz jut majd a nevelőknek és a gyermekek ellátására? Tényleg a nevelőotthonban felnövő gyermek érdekét állítja ezentúl középpontba az egyre inkább tekintélyelvű és militartista szellemű, az oktatást és az egészségügyet elsorvasztő, korrupt Orbán-rezsim?

Miért kell lecsendesíteni a tüntetésen az elemi erejű „Orbán takarodj!” tömegkórust, a demokratikus rendszerváltás követelését?

A pedofil-ügy politikai botrány. K. Endrének Balog Zoltán közbenjárására – és emellett alighanem a fideszes elit kapcsolatainak köszönhetően – adott kegyelmet a köztársasági elnök és a kormány igazságügyminisztere. Az eset állatorvosi lóként mutatja a rezsim informális, korrupt természetét, amelyben egy szűk családi-hatalmi kör diktál a pártállam vezetésének. A rezsim lényegét megmutató politikai botrányra nem volna szabad megint csak egy-ügyű, egy témára korlátozott, civil válaszokat adni – állítják a kritikusok.

A mennyiség forradalma: civil televény és sikeres mozgósítás

A tüntetést sikeres „társadalmi kiállásként” védő álláspont szerint viszont minden eddiginél mélyebb merítésű társadalmi bázist sikerült kialakítani,

amelyben nemcsak elkötelezett ellenzékiek, hanem sok bizonytalan szavazó is megjelent. A szervezők a tüntetéssel nem kormányt akartak buktatni, hanem a gyermek áldozatok mellett álltak ki.

Az influenszerek el tudták elérni, amire a politikai pártok csak áhítoznak. A tömeg régen látott erőt mutatott. A rendszerváltás döntő eseményén, Nagy Imre-újratemetésen sem voltak közel ennyien a Hősök terén 1989-ben. Új, eddig passzív fiatal rétegeket sikerült megszólítani és mozgósítani, új kommunikációs csatornákon, az influenszerek erkölcsi hitelével. A mennyiség forradalma a megható együttlét, a morális megtisztulás minőségét adta. Föltámadott a tenger – ha nem is forradalmilag –, a nép, a civil társadalom megérezte erejét.

Ezen az alapon, lassan, alulról építkezve lehet csak visszaszerezni a bizalmat a pártokban. Vagy a civil aktivitás termékeny televényéből új demokratikus pártokat kell alapítani. Az ellenzéki pártoknak csupán a megmaradt független médiában, felülről erőltetve ez nem sikerülhet, ez évek óta nem működik. Ha a pártok beszálltak volna a tüntetés szervezésébe, akkor töredéke sem lett volna ennek a tömegnek. A pártoktól való idegenkedés valóban a probléma része, de amiatt nem lehet kiosztani, kritizálni a választókat. Új, működőképes alternatíva, hiteles politikai modell kiépítésére van szükség.

Hosszú munka lesz amíg a társadalom többsége elhiszi, hogy az demokratikus ellenzéki pártok igazi alternatívát tudnak nyújtani.

A pártok kulcsszereplők az Orbán-rezsim leváltásában

A helyzet összességében mégis csak azt mutatja: egyedül, pártok nem megy – sem a már említett Magyar Péternek, sem a tüntetésen felvonuló civileknek. Szervezett politikai erőval csak szervezett politikai erő tud szembeszállni. Parlamenti pártok nélkül nagyon korlátozott a politikai cselekvés tere. „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség megpróbálkozott” – mondta Churchill. A diktatorikus rezsimeket csak választásokon lehet leváltani – vagy forradalommal.

Ha a forradalom nincs napirenden, akkor jönnek a választások: június 9-én az önkormányzati és európai parlamenti, aztán 2026-ban a következő országgyűlési választások. Nem zárhajuk ki, hogy az új politikai nemzedék új pártokat hoz létre. Gulyás stratégiai érzéke, Pottyondy szónoki képességei vezető politikai szerepre képesítik őket. Kossuth Lajos is a sajtószabadság aktivistájaként, a demokratikus nyilvánosság megteremtésével, újságíróként kezdte politikai pályáját. Az előző, 1989-90-es demokratikus rendszerváltásnak is a földalatti szabad sajtó, a szamizdat ágyazott meg, majd az új pártok a civil szervezetekből (a Szabad Kezdeményezések Hálózatából és az először szabad fórumként működő Magyar Demokrata Fórumból) bújtak elő. Talán Magyar Péter is képes lehet a Fidesszel szembeforduló jobboldali demokrata párt építésére.

Közeledik a pártrendszer átalakulása, a mai ellenzéki pártok közül több alighanem eltűnik.

A megmaradóknál is fontos a fiatalok helyzetbe hozása, az utánpótlás bizosítása, a belső nemzedékváltás. Ehhez a pártok ifjúsági tagozatait kell akciókkal színesíteni, nyitottá és vonzóvá tenni, hogy a politizálás menő dolognak számítson a pártokban is, ahogyan például a skandináv országokban. Mindezt természetesen nehezíti az egyenlőtlen verseny például a csillagászati közpénzekkel rendelkező MCC (Matthias Corvinus Collegium) fideszes janicsárképzésével. A rendszerváltáshoz, a mélyrenyúló maffiaállam megszüntetéséhez azonban új politikusok tömegére volna szükség, akikkel fel lehet tölteni egy új demokratikus berendezkedés döntéshozó pozícióit a minisztériumoktól az állami intézményeken át az önkormányzatokig és polgármesteri székekig.

A politikaiszony, pártfóbia legyőzése az új nemzedék feladata

A kulcskérdés az marad: a választók mennyire támogatják majd a régi és új ellenzéki pártokat. Az influenszerek nyilván segítenek a szavazók mozgósításában a júniusi választásokon. Nem szükséges persze résztvenniük egyik vagy másik párt kampányában, de nagy a felelősségük demokratikus ellenzék melletti általános felhívásban. Amíg a magyar média nagy része a pártállam propagandáját szajkózza és cenzúráz, az internetes tartalomkészítők szabad kommunikációs csatornái felértékelődnek.

Papp Réka Kinga: Lájkpolitika

“Puccos digitális szamizdatok kiadói”, írja szerzőnk a Hősök terén tartott influenszertüntetés szervezőiről, és hozzáteszi: “közgondolkodókra, művészekre, üzletemberekre figyelünk most is, mint eddig, csak a maiak kevéssé illeszkedtek be már meglévő intézményekbe, saját teret hoztak létre”. Vélemény.

Ennél mélyebb probléma az ellenzéki térfélen – és a magyar társadalom egészében – terjedő idegenkedés a pártoktól és a politikától általában. Divatos dolog fanyalogni az ellenzék ügyetlenségén és a politika egészén egyaránt.

A politikaiszony, pártundor, pártfóbia azonban maga is a probléma része.

A politikaundor gyökerei mélyre nyúlnak. Az új politikai nemzedék már az Orbán-rendszer 14 éve alatt érett felnőtté. Nem tapasztalta meg soha az 1990-2010 közötti demokratikus váltógazdaságot, a politikai verseny szabadságát, az érdemi politikai beszélgetéseket. Számukra a politika hétköznapi valóságát már az Orbán-rezsim mindenütt jelenlévő gyűlöletpropagandája jelentette. S ha ellenzék ha erre csattanós választ ad, maga is gyűlölködőnek tűnhet. Vagy elsomfordál és beilleszkedik.

A politikától való félelem mélyebb oka a vitakultúra gyengesége, sőt hiánya. Nem tanult meg érvelve politizálni a magyar társadalom többsége. A hazai közoktatásban nem tanítanak állampolgári és európai politikai ismereteket, a gyerekek nem tanulnak érvelni és nem gyakorolják a vitatkozást. A politikai viták legtöbbször csak a gyűlöletkommunikációs marketing-panelek ismétlését jelentik. A vitatkozás így gyorsan anyázássá fajul a hétköznapi életben. Jól ismerjük a ellen kifejlesztett „ne politázáljunk” felszólítást a helyi (kisvárosi, falusi) Facebook-csoportoktól a szülői értekezleten át a sportegyesületekig. Jobb a politizálás kitiltása, mint a dühkitöréssel fenyegető, kezelhetetlen konfliktus. Az indulatok mögött pedig a magyar társadalom mély, több évtizedes vagy akár évszázados, családokban átörökített traumái, soha ki nem beszélt, fel nem dolgozott fájdalmai rejlenek.

A politika azonban nem parttalan vita és anyázás, hanem a közös életünk szabályairól és az adóink hasznos felhasználásáról való döntések terepe.

Ennek megértetése, a politikaiszony eloszlatása és a közéleti aktivitás felpörgetése az új politikai nemzedék – közéleti szereplők és állampolgárok – kihívása. Az állampolgárok számára a feladat része magának a feladatnak a megtalálása is a helyi közösségekbem, szakszervezetekben, gyülekezetekben, pártokban. Minden elmulaszott ellenzéki tett, kiállás, tüntetés újabb tégla az önkényuralom épületében. „Hol szolgalélek nincs, zsarnok nem támadhat” – Táncsics Mihály fején találta a szöget.

A szerző médiakutató, szociológus, politológus, a Koppenhágai Egyetem docense

Borítóképünkön tüntetés a kegyelmi botrány ügyében a Hősök terén / fotó: Kriza Márton

A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!