Egyre enyhébb megbetegedést okoz a koronavírus Szlávik szerint
Az infektológus arra számít, hogy a következő járványhullám enyhébb lesz, mint az eddigiek.
Az infektológus arra számít, hogy a következő járványhullám enyhébb lesz, mint az eddigiek.
A Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói szerint a koronavírus-fertőzöttek 30 százaléka szenved a hosszú Covidtól.
Egy 31 éves spanyol nő az eddig dokumentált esetek közül a legrövidebb idő alatt kapta el újra a koronavírust. Ráadásul nem ugyanazokat a változatokat.
A kormányfő szokásos, péntek reggeli rádióinterjúja a Kossuth rádióban. Élő közvetítésünk.
Összesen több mint 16 hónapon át volt folyamatosan koronavírus-fertőzött egy londoni páciens, aki ezután elhunyt. Orvosai szerint ez a leghosszabb dokumentált eset, ami a világjárvány során eddig előfordult.
Kórházban 1449 beteget ápolnak, 45-en vannak lélegeztetőgépen.
A világon 509 183 826 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 216 926 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
Több mint 8 ezerrel csökkent az aktív fertőzöttek száma.
A szupermarketek előtt hosszú sorok kígyóznak, hiába biztosított mindenkit a kormány az élelmiszer-ellátás zavartalanságáról. A Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt számára nem lenne népszerű fordulat a főváros lezárása az őszi pártkongresszus előtt.
A civil szervezet pert indított az adatokért, mert a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem tette közzé őket idejében.
A koronavírus megjelenése óta most először tartották meg a hagyományos karnevált Brazília több városában, a felvonuláson kiparodizálták az elnököt is a járványügyi intézkedései miatt.
Az aktív fertőzöttek száma csökkent, a kórházban ápoltak száma viszont nőtt.
Hétfő óta teszteli a pekingi lakosságot a koronavírusra, hogy kiszűrjék a fertőzötteket.
46 162-re nőtt a járvány magyar áldozatainak száma.
Egy már előkészített technológia koronavírus-fertőzésben szenvedő betegeken történő mielőbbi alkalmazásáért kötött együttműködést a CAPTEC Medical Kft., a Pannon Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem.
Nem igazán kérik az oltást az emberek.
Sanghaj lezárása és Peking lakosságának teljes tesztelése radikálisan csökkentheti Kína gazdasági növekedését az idén, holott ősszel kommunista pártkongresszust tartanak, amely hosszú időre bebetonozná Hszi Csin-ping elnök uralmát. Az államfő ezért óriási infrastruktúrafejlesztési programot jelentett be.
Hirtelen megugrott a kisgyerekeknél a súlyos májgyulladást okozó adenovirus-fertőzések száma több országban. Az adenovirusok általában légúti megbetegedéseket okoznak, csak legyengült immunrendszer esetén támadják a májat, most viszont egészséges gyerekek kerültek súlyos állapotba.
Kilencven százalék fölötti az oltottság. A beltéri maszk maradhat.
Közel két és fél év telt el az új koronavírus első megjelenése óta, ám a kutatók még mindig keményen dolgoznak azon, hogy kiderítsék, hogyan hat a kórokozó az emberi szervezetre.