Egyetlen nap alatt 48 ezer új fertőzöttet találtak Brazíliában
Már majdnem másfél millió koronavírusos van Brazíliában. A szakértők szerint hétszer ennyi eset lehet, mert kevés tesztet végeznek.
Már majdnem másfél millió koronavírusos van Brazíliában. A szakértők szerint hétszer ennyi eset lehet, mert kevés tesztet végeznek.
Már több mint kétszázezren megfertőződtek Törökországban és ötezren meghaltak.
A vásárlás pedig 300 milliárd volt.
Nyolcan vannak lélegeztetőgépen.
Jóváhagyta a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében az országszerte nyilvános helyeken kötelező maszkviselést előíró törvényt Jair Bolsonaro brazil elnök, de enyhítené egyes rendelkezéseit a Diario Official című kormánylap szerint.
Hiába a javuló számok, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint a Covid-19-világjárvány még egyáltalán nincs közel a végéhez.
Megjelent az intézmények részére az állami informatikusképzés pályázati anyaga.
Ismét szigorítják a korlátozásokat.
Több mint kétszázezer ember került ismét karanténba a Spanyolország észak-keleti részén lévő Katalóniában, ahol az utóbbi napokban ismét jelentősen megugrott az új koronavírusos fertőzések száma. Ausztráliában is romlik a helyzet, Melbourne-ben kilenc toronyházban rendeltek el teljes zárlatot.
Bár Németországban is kötelező a maszkviselet a tömegközlekedési eszközökön, terjed az a módi, hogy az utasok csalnak, és az orrukat szabadon hagyják. A berlini közlekedési cégnek elege lett az új módiból, és a jó öreg izzadtságszagot veti be szövetségesként.
Az Egyesült Királyságban lefolytatott vizsgálatok szerint a koronavírus-fertőzésből kigyógyult férfiak vérplazmája hatásosabb lehet a kezelések során.
Szlovénia szombattól 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér az úgynevezett sárga listán szereplő országok állampolgáraitól, köztük a horvátoktól is - írta a helyi sajtó.
Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.
Aktivisták tiltakoztak szombaton a Tönnies húsipari vállalat koronavírus által érintett egyik vágóhídnál Németország nyugati részén a munkakörülmények javítását követelve.
A szombati Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, melynek értelmében a versenyképesség-növelő támogatás eddigi 169 milliárd forintos keretét 50 milliárd forinttal növeli meg a kormány.
Megdőlt a napi fertőzési világrekord a hétvégén, közben pedig bebizonyosodott a malária elleni gyógyszerről, hogy teljesen hatástalan a koronavírussal szemben.
Az elmúlt napon nem halt meg senki a vírus miatt.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint kockázatot jelent, hogy a környező országokban jóval magasabb az egymillió lakosra jutó új esetszám, mint amennyi nálunk a csúcsadat volt.
A tárcavezető tesztje pozitív lett.
A színházak, a múzeumok, a képtárak, a zenei intézmények és a független mozik kaphatnak a pénzügyi mentőcsomagból.