Csak két új fertőzöttet találtak, 21 fővel csökkent a koronavírusos aktív esetek száma
Egy nap alatt egy beteg halt meg, két fertőzöttet találtak, 22-en viszont kigyógyultak a koronavírusból.
Egy nap alatt egy beteg halt meg, két fertőzöttet találtak, 22-en viszont kigyógyultak a koronavírusból.
A több mint tízezer PCR-minta alapján mindössze 3 aktív koronavírus-fertőzöttet találtak az országban az országos, reprezentatív szűrés során, amelynek részletes eredményeit most ismertette a Semmelweis Egyetem rektora.
Csak az elmúlt 24 órában 47 ezer megbetegedést regisztráltak.
A NASA a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében olyan nyakláncot készített, amely figyelmeztet, ha viselője az arcához nyúlna.
Az elmúlt hónapokban tudós emberek sokasága vizionálta, hogy korszakhatárhoz érkeztünk. Vége a globalizáció és a piac mindenhatóságának, a lokális szereplők felértékelődnek – jósolták. De számos érv gyengíti is az új világrend beköszöntének esélyét.
Romániában elhalasztják a korlátozások feloldásának újabb ütemét, mert nem enyhül a járvány terjedése. A korábbi lazítások után ugrott meg ismét a fertőzések száma.
Látványos kísérletben mutatták be amerikai kutatók, hogy az egyes arcmaszkok mennyire hatékonyak a fertőzések elleni harcban. Az eredmény több szempontból is érdekes.
Kocsmazaj buktatott le egy bögrecsárdát Rióban. A karanténintézkedéseket kijátszó helyen a rendőrök 16 söröző embert találtak, ráadásul nem volt rajtuk maszk.
Felső-Ausztriában egy nap alatt 61-ről 190-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Számos helyen úgy növelték a munkaidőkeretet a cégek, hogy nem egyeztettek a szakszervezetekkel.
Az eset után bocsánatot kért, de most úgy érezte, mennie kell.
Még mindig nem lehet koncerteket tartani, veszélybe került az iparban dolgozók megélhetése.
Bár már enyhített a kormányzat a Covid-19 vírus miatt bevezetett veszélyhelyzeten, valószínűleg nem vállalunk túlzott kockázatot azzal a megállapítással, hogy az elmúlt hónapok gyökeresen megváltoztatták az életet. A veszélyhelyzet miatti életmódváltás egyebek mellett abban is megmutatkozott, hogy sok más mellett a banki szolgáltatások használata – mint például a számlanyitás, a hitel és kölcsön igénylése, vagy a közüzemi díjak befizetése - is még inkább az online térbe terelődött. Ön hogyan változtatott szokásain? Töltse ki kérdőívünket!
Nálunk járt a szlovén elnök, Áder fogadta és beszélt is vele. A migráció is szóba került.
Több ezren gyűltek össze, pedig az Egészségügyi Világszervezet szerint még nincs mit ünnepelni.
Izmir közelében 4000 munkahely jött volna létre, de a német cég a koronavírusra hivatkozva lefújta a milliárd eurós befektetést.
Nem tartották be a koronavírus miatt hozott szabályokat egy indiai esküvőn, több tucat vendég kapta el a betegséget. A vőlegény másnap meghalt.
Egyetlen nap alatt 53 ezerrel nőtt az új esetek száma az USA-ban, a járvány most terjed a leggyorsabban.
Jelenleg 858 aktív koronavírus-fertőzött van Magyarországon, az elhunytak száma 587 főre emelkedett.
Ha a külföldön tartózkodás alatt válik egy ország "fokozott biztonságúvá", az ügyfelet 400 ezer forintig kártalanítják.