Hetven százalékra nőtt az oltható korú lakosság átoltottsága
A hivatalos közlemény szerint ehhez jelentősen hozzájárult a meghosszabbított oltási akció is.
A hivatalos közlemény szerint ehhez jelentősen hozzájárult a meghosszabbított oltási akció is.
Egy hónapon belül elkészülhet a –70 fokos hűtés helyett csak egy hűtőszekrényt igénylő vakcina, és még a télen meglehet az omikron variáns ellen hatásos oltóanyag is – ígérte a Pfizer vezérigazgatója.
A Cardiffi Egyetem kutatói és amerikai tudósok közösen derítettek fényt arra, miért okozhat a vérrögképződést az AstraZeneca védőoltása.
Élettudományok kategóriában a magyar biokémikus kapja kutatótársával, Drew Weissmannal megosztva a 2022-es Benjamin Franklin-érmet – jelentette be a philadelphiai Franklin Intézet.
Oltási akciónapokat is fognak szervezni a településeken.
A gyerekek oltottsági aránya alacsony, pedig a delta gyakrabban okoz súlyosabb tüneteket náluk, mint a koronavírus korábbi variánsai.
Az elmúlt hónapban diagnosztizált új fertőzöttek majdnem háromnegyedénél már az omikron variánst mutatták ki – közölte Dél-Afrika járványügyi hatósága. Az eddigi vizsgálatok szerint a súlyosabb megbetegedés és a halál ellen védelmet nyújtanak a meglévő oltások.
Lélegeztetőgépen már 550-en vannak.
A Facebook az elmúlt hónapokban több, a világ különböző pontjairól működtetett álhírterjesztő kamuprofilokat és csoportokat is törölt a Facebookról és az Instagramról. Köztük azokat, amelyeket a fehérorosz KGB hozott létre a lengyel határnál kialakult menekültválság kapcsán.
Nem büntetni kell azokat az országokat, amelyek megosztják a világgal, ha új koronavírus-variánst találnak – figyelmeztetett António Guterres.
Kaliforniából jelentették az első esetet.
A legtöbb esetet Hollandiából jelentették. A fertőzöttek egyikénél sem léptek fel súlyos tünetek.
Évzáró helyett évnyitó koncert lesz belőle Ákos két zenésztársának pozitív tesztje miatt.
A Kínából indult új koronavírus legújabb változata már megérkezett Hongkongba. "A téli olimpiát megrendezzük, de nagy kihívást jelent a pandémia" – közölte a külügy egyik szóvivője Pekingben.
A kockázatok és mellékhatások tekintetében még meg kell kérdezni a tudósokat, gyógyszerkutatókat, de első pillantásra ígéretesnek tűnik néhány új Covid-gyógyszer.
Ursula von der Leyen jelezte, akármi is lesz a döntés, azt a tagállamok kormányainak kell meghozniuk.
A két beteg súlyosan túladagolta magát a szerrel, amelyről az terjed, hogy hatásos a koronavírus-fertőzés ellen, pedig nem.
Korábban úgy volt, hogy december 20-án kezdik meg az oltóanyag szétosztását, de kiderült, hogy a gyártó előbb is tud szállítani.
A koronavírus okozta súlyos megbetegedés általános egészségromlást válthat ki, amely miatt a halál kockázata is növekszik – mutat rá egy friss tanulmány.
13 milliárd forintot utalt ki a kormány a járvánnyal kapcsolatos felhalmozási célú kiadásokra, 4,4 milliárdot pedig egy kisváros kulturális fejlesztésére.