Egy héttel korábban érkezik a gyerekeknek szánt Covid-vakcina

Korábban úgy volt, hogy december 20-án kezdik meg az oltóanyag szétosztását, de kiderült, hogy a gyártó előbb is tud szállítani.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Egy héttel korábban érkezik a gyerekeknek szánt Covid-vakcina

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a BioNTech és a Pfizer közös fejlesztésű, az 5–11 éves korosztálynak szánt Covid-vakcináját – közölte szerdán a német szövetségi egészségügyi miniszter.

Jens Spahn a Twitteren azt írta: „sikerült elérnünk, hogy az 5–11 éves gyerekek számára az oltóanyagot egy héttel korábban szállítják az egész EU-ban, erről a gyártó biztosított minket”. Ez a világjárvány közepette jó hír, és „fontos a szülőknek és a gyerekeknek, akik meg akarják védeni magukat” – tette hozzá.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a múlt héten jelentette be, hogy kiterjeszti a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását az 5–11 éves korosztályra is. A szervezet azután döntött így, hogy októbertől kezdődően tanulmányozta a gyártó által benyújtott dokumentumokat. Az EMA döntése értelmében a teljes Európai Unióban, így Magyarországon is alkalmazhatják a Pfizer vakcináját ebben a korcsoportban, ha a nemzeti hatóságok így döntenek.

Az eredeti tervek szerint csak december 20-án kezdték volna el a vakcinák szétosztását, így a beadásuk is valamikor e dátum után kezdődhetett volna el. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök is múlt pénteken a Kossuth rádióban. Elmondása szerint Magyarország 2 millió adagot rendelt a gyerekeknek szánt oltóanyagból, az első, 130 ezer dózist tartalmazó szállítmány pedig 20-a körül érkezhet meg. Az oltás néhány nappal később indulhat el. Akkor Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának vezetője is úgy nyilatkozott: Magyarország készen áll az 5–11 éves korosztály oltásának megszervezésére.

Kérdései vannak a gyerekek koronavírus-oltásával kapcsolatban? Most megválaszoljuk

Az Euronews korábban úgy értesült, hogy a magyar kormány a gyerekek számára fejlesztett vakcina miatt tért vissza az uniós vakcinaszerződésbe, amelyből tavasszal lépett ki, mondván: nincs szüksége több Pfizer-oltóanyagra. A csatorna szerint a kormány már szeptemberben lobbizott azért Brüsszelben, hogy Magyarország mégis kaphasson a védőoltásból. A kérdés azért lehetett ennyire sürgető, mert más gyártók vakcinájának felhasználását nem hagyták jóvá az 5–11 éves korosztály számára.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.