Koronavírus: 185 elhunyt, 12 165 új fertőzött
Kórházi ápolásra 6858 covidos beteg szorul.
Kórházi ápolásra 6858 covidos beteg szorul.
A fideszes politikus tram-trainről szóló fogadóóráján az oltásellenesség is szóba került.
November végéig minden praxisba megérkeznek.
A becslések szerint több mint hétmillió 12 év feletti olasz nem adatott be magának még egyetlen adag védőoltást sem a koronavírus-fertőzés ellen.
„A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében” – mondta az Emmi minisztere.
Az iskolák nyitva maradnak, de sok üzlet és az éttermek bezárnak.
Az orosz elnök a harmadik, emlékeztető dózis után kapott egy nazális oltást. A terméket ugyanaz az orosz Gamaleja Intézet fejlesztette ki, amelyik a Szputnyik V-t is.
A Párbeszéd kivizsgálná, hogy hanyag kezelés történt-e az ötmilliárd forint értékű, lejárt szavatosságú Covid-teszt esetében.
Az oltások hatásosságában a magyar vizsgálatok szerint hat hónapnál korábban következik be a csökkenés – mondta az emberierőforrás-miniszter.
Csütörtökön új utazási ajánlásokat jelent majd be az Európai Bizottság. A vakcinával rendelkezők számára nem lesz változás, kivéve, ha valakinek kínai vagy orosz oltása van.
Eddig már 11 millió adag érkezett az oltóanyagból.
A hosszú és forró nyár után egyik pillanatról a másikra köszöntött be a hűvösebb ősz, kénytelenek voltunk elővenni a melegebb ruhadarabokat. A sárguló levelekkel, a csípősebb hajnallal pedig egyre inkább oda kell figyelnünk az immunrendszerünk védelmére. Nemcsak a negyedik hullám köszöntött be, hanem más felső légúti megbetegedések szezonja is beindult. De mit tehetünk, hogy felkészültebben várjuk a hideget?
A kistelepüléseken segítenek kiszállítani az oltóanyagokat.
Szingapúrban már sikerült kielemezni az előzetes adatokat.
6840 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
Az államfő szerint ideje végre a szakértőkre hallgatni.
Hetente kétszer letesztelik azokat, akik még nem oltatták be magukat és nem kapták el a koronavírust.
A virológus szerint az oltható emberek fele lehet valóban védett Magyarországon.
Müller az egyik oltópontról jelentkezett be. Azt mondta: nagy a forgalom. Az más kérdés, hogy főleg a harmadik oltást felvevők miatt.
Szabó Attila rektorhelyettes szerint a mostani járványban a gyerekek között is több a pozitív eset.