A Covid miatt kellett elhalasztani a Metallica aktuális koncertjét
Az együttes énekesének lett pozitív a tesztje.
Az együttes énekesének lett pozitív a tesztje.
Egyre több amerikai vonja kétségbe a kutyák kötelező oltásait, szakértők szerint ezért is a koronavírus-járvány lehet a felelős.
A szigetországban azt is elképzelhetőnek tartják, hogy rövidesen fizetőssé válik a koronavírus elleni védőoltás.
A háborút a koronavírus-világjárvány előzte meg, így számos ukrán gyermek már negyedik éve nem tud rendesen iskolába járni.
A súlyos megbetegedés kialakulásának veszélye alacsony.
Egy most megjelent tanulmány szerint a járvány idején hozott intézkedések „egyértelműen” csökkentették a vírus terjedését.
Ha nem lesz elég katonája Ukrajnának, a Nyugat sem tud segíteni. A koronavírus-járvány kezelése megmutatta a kínai rendszer lényegét. Továbbra is téma, hogy mit keresett Sebastian Kurz a magyarországi „autokrata osztálytalálkozón", amikor ott megalapították a nemzetközi illiberális szövetséget? Válogatás a világsajtó írásaiból.
Békéscsabán, Pécsen, Salgótarjánban, Székesfehérváron és Szekszárdon mértek magasabb értékeket.
Az eddigi tapasztalatok szerint a korábbiaknál enyhébb tüneteket produkál az omikronból kiszakadt új koronavírus-variáns, az Eris. Ezzel együtt viszont könnyebben terjed, Kínában és az USA-ban például már az összes covidos eset között ez a legdominánsabb változat. Itthon a variánsnak egyelőre nincs regisztrált fertőzöttje, de a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ nem zárja ki, hogy az Eris már jelen van Magyarországon is.
A per elindítása után a nő és az ügyvédje is szélsőséges gyalázkodások célpontjává vált.
A gépi tanulás segíthet előre jelezni a veszélyes vírusvariánsokat a jövőben, ezáltal pedig több időnk lehet a felkészülésre – de akár az is megelőzhető lehet, hogy globális problémává váljon egy vírusos megbetegedés.
Emelkedik az örökítőanyag koncentrációja.
Elsősorban az idős korosztályt akarják beoltani – írja a pekingi Global Times, amely ismerteti az államtanács közleményét.
Nem emlékszik, milyen kóddal tudná feloldani korábbi mobiltelefonját Boris Johnson volt brit miniszterelnök. A telefonon lévő üzenetek fontosak lehetnek a koronavírus-járvány alatt alkalmazottaival bulizó kormányfő ellen zajló nyomozásban
Amerikai kutatók közel tízezer beteg adatai és tesztjei alapján összegezték, melyek a koronavírus-fertőzés után akár hónapokkal, évekkel később is érezhető hosszú Covid tucatnyi leggyakoribb tünete.
Nincs már járvány, nincs miről beszámolni.
A WHO figyelmeztet: további oltásokra lenne szükség ahhoz, hogy túlléphessünk a betegségen.
Mint egy légfrissítő spray használata, olyan egyszerű lesz a jövőben mentesíteni a kórokozóktól egy helyiség levegőjét a Reckitt megoldásával.
Az idős férfi beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, 1 év 6 hónapot kapott első fokon.
Egy friss MTA-kutatás szerint, bár a fiatalok felét közvetlenül is érintett a koronavírus-járvány, az nem bizonyult tartós és mély strukturáló tényezőnek körükben, az infláció, az oktatási rendszer például sokkal jobban befolyásolja a jövőbeni terveiket.