Azoknak a lányoknak és asszonyoknak, akik naponta több mint három csésze kávét fogyasztanak, 56 százalékkal kisebb az esélyük arra, hogy bélrákot kapjanak, mint azoknak, akik nem isznak kávét - olvasható egy japán tanulmányban. A szerzők szerint a kávéfogyasztás elősegíti az epesav kiválasztását és alacsonyan tartja a koleszterin szintet.
Az epesavakat a májműködés a koleszterin "lebontásával", átalakításával termeli, megszabadítva a szervezetet a fölöslegben maradó, s így már valóban káros koleszterintől. Az így képződött epesavak segítségével fokozódik a koleszterin közvetlen kiürülése a májból a bélbe, innen egy része visszaszívódik, a többi pedig – a maga természetes útján – elhagyja a szervezetet.
Ez a mechanizmus alkalmas arra, hogy megvédje az embert a bélráktól. Ugyanakkor a férfiaknál nem figyelték meg ezt a hatást. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a férfiak több alkoholt fogyasztanak és többet dohányoznak, mint a nők, ez pedig semlegesíti a kávé jótékony hatását.