Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Végképp leszoktak az anyatejről a Fővárosi Állat- és Növénykert nyáron született leopárdkölykei: Bella, Bara és Bahar most már kizárólag csak húst esznek.
A június 19-én napvilágot látott perzsa leopárdokat augusztus 14-e óta láthatja a közönség. Bemutatkozásuk annak idején nemcsak itthon, hanem világszerte nagy sajtóvisszhangot váltott ki, az USA-tól egészen Ausztráliáig. A világhír oka, hogy e ritka nagymacskák szaporodása igen fontos a megmentésük érdekében életre hívott állatkerti tenyészprogram szempontjából. Az angol nyelvű hírblogokon következetesen a super cute, azaz a „szupercuki” eposzi jelzővel emlegetett kölykök az elmúlt hónapok során sokat nőttek, mostanra már elérték anyjuk testméretének felét.
A három testvér között már kialakultak a testi erőben mutatkozó különbségek is, méghozzá Bahar, a hím javára, aki már most jóval termetesebb két leánytestvérénél. Emiatt a gondozóknak különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk az etetésre, hogy ne csak a legerősebb, hanem mindenki egyformán hozzájusson az őt megillető táplálékhoz. Habár étlapjukon az anyatej helyett most már csak hús szerepel, játékosságukból mit sem veszítettek.
A tigrisek szomszédságában található kifutójukban naphosszat hancúroznak Čezi, az anyaállat felügyelete mellett. Mivel a perzsa leopárdok őshazájában a hideg és a hó sem ismeretlen, ezek a nagymacskák teljesen „télállóak”, így a hűvös decemberi napokon is a kifutóban tartózkodhatnak.
A Fővárosi Állat- és Növénykert most párt keres a cseperedő leopárdkölyköknek: leginkább olyan állatkertek kerülhetnek szóba, amelyek maguk is részt vesznek a perzsa leopárdok megmentésével foglalkozó állatkerti tenyészprogramban. Az elkövetkező hónapokban azonban az ifjú leopárdokat még mindenképpen Budapesten láthatja a közönség.
A perzsa leopárd (latin nevén Panthera pardus saxicolor) a leopárdok – más néven párducok – legnagyobbra növő alfaja. Nemcsak a tulajdonképpeni Perzsiában, azaz Iránban, hanem Irak, Afganisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán, valamint Örményország területén is őshonos. Élőhelyén veszélyeztetett állatnak számít, vadon élő állományát kevesebb, mint kétezer egyedre becsülik.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.