"A két évig vízben, 3900 méteres mélységben a repülőgép egyik üléséhez csatolva maradt holttest rossz állapotban van" - olvasható a közleményben. A kutatók mintegy száz holttestet találtak, de állapotuk miatt valószínűleg alig egy tucatnyit tudnak a felszínre hozni.
Az AF 447-es járaton 228-an - köztük négy magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar - utaztak. A katasztrófát senki sem élte túl.
A brazil partok mentén az Ile de Sein elnevezésű kutatóhajón a francia csendőrség mintegy nyolc szakembere végzi a vizsgálatokat. A kiemelt holttestről vett szövettani mintát a jövő hét folyamán Franciaországban megvizsgálják annak megállapítására: végezhető-e egyáltalán DNS vizsgálat az áldozatok azonosítására.
A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy mi okozta az Airbus A330-as tragédiáját, miután nagy magasságban viharba került. A repülési adatokat rögzítő fekete dobozt vasárnap, a pilóták és a földi irányítók közötti beszélgetést rögzítő másik fekete dobozt pedig hétfőn találták meg. Az adatrögzítő berendezések viszonylag jó fizikai állapotban vannak, s a kutatók azt remélik, hogy ezek alapján fény derülhet a katasztrófa pontos körülményeire és okaira.
Air France-katasztrófa: felszínre hozták az első holttestet
"A két évig vízben, 3900 méteres mélységben a repülőgép egyik üléséhez csatolva maradt holttest rossz állapotban van"...
Magyar Péter-bingót készített a Fidesz-frakció
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Karácsony: Egészen perverz, rossz hatékonyságú és mélységesen igazságtalan a fővárosi parkolás rendszere
„Sok gyerek nekünk köszönhetően úszta meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések,.