Bangkok magasvasútjának egyik óriáskivetítőjén egy naiv reklámot nézünk. Helyes fiatalok eltorzult fejjel mosolyognak. Valami trendi instant tésztaizét lapátolnak pálcikákkal, szemükből rajzfilmcsillagok repkednek, fülükből pedig képzeletbeli gőz csap ki. A gyilkos fűszererő könnyen értelmezhető ikonográfiai eszközeit használta a reklámcég.

Tényleg bivalyerős, amit esznek. Egy jótékony kar kólát nyújt be, azt igyanak, mert ettől még brutálisabb a fűszer ereje. Mindenki kacarászik, miközben szinte mi is érezzük a csili és a buborékok találkozása okozta fájdalmat.

A Himalája kis lábujjától, a központi dzsungeleken keresztül, az Indiai-óceán szigetvilágáig nyúló országban több mint negyven különféle népcsoport él. Ebben az olvasztótégelyben alakult ki a világ egyik legváltozatosabb, megannyi alapanyagot és elkészítési módot felsorakoztató étkezési kultúrája.

Kundermann Balázs

Az evés a thaiok egyik központi témája. A „mi volt reggelire/ebédre?” a legtöbb szituációban előhúzható kezdőmondat. A válasz sokszor ugyanaz: rizs, ami olyannyira életük része, hogy a nyelvben az enni és a rizst enni kifejezések megegyeznek. A helyiek előszeretettel fogyasztják már a nap korai óráiban is. A gyors kávéhoz, lekváros pirítóshoz vagy a szendvicshez szokott gyomornak persze furcsa látvány a rizses savanyú-csípős hal vagy a reggeli harminc fokban is erősen gőzölgő, fűszeres tésztaleves, amit a helyiek munka vagy iskola előtt kanalaznak befelé.

Lásson többet Thaiföldről - Kundermann Balázs képei

A délkelet-ázsiai ország konyhája négy fő régióra osztható. Ezek a csiliszószáról ismert északi, a laoszi és kambodzsai hatást tükröző északkeleti, a kiegyensúlyozott központi, valamint az ördögien csípős, maláj jegyeket is hordozó déli. A főzéskultúra a négy alap ízre, a csípősre, a savanyúra, a sósra és az édesre épül, a legtöbb fogás ezen összetevők egyensúlyára törekszik. Az ételek túlnyomó részben friss alapanyagokból készülnek, általában pillanatok alatt. A citromfű, kaffir lime-levél, tamarindusz paszta, fokhagyma, lime, gyömbér, kókusztej és halszósz mind kötelező elemei úgy a kordékra szerelt mobil, mint a garázsokban felállított állandó konyháknak. És természetesen a különböző csili paprikák is.

Kundermann Balázs

Melyek egészen a XVII. századig ismeretlenek volt a régióban. Aztán gyorsan elterjedtek. Használják frissen, savanyítva és szárítva is. Lehet zöld vagy piros, mindkettő ugyanúgy csíp. Ízlelőbimbókra talán a hüvelykujj-körménél nem sokkal nagyobb, szó szerinti fordításban egérürüléket jelentő változat a legveszélyesebb. Az első harapás meglep, aztán a következő néhány újabb falat közben még nem önti el a tűz az ember száját. Csak azért, hogy hirtelen robbanjon be és lángba borítson mindent. Mintha egy forró kályhacsövet nyomnának az arcunkba. Ilyenkor kezdődik aztán az öngyilkosságnak tűnő ételbelapátolás. Eleinte reménykedünk benne, hogy az újabb falatok már kevésbé lesznek intenzívek, hogy elmúlik egyszer az égető érzés. Aztán rákapunk az ízére és miközben folyamatosan törölgetjük gyöngyöző homlokunkat, észrevétlenül kezdetét veszi a se veled, se nélküled csiliorgia.

Számos praktikus oka is van a csili széleskörű elterjedésének. Kiemeli az étel karakterét, a kínai medicina szerint erősíti az immunrendszert, távol tartja a betegségeket, valamint jó hatással van a szívre és a keringésre. Persze a legtöbben megszokásból eszik. Mert imádják.

Nem utolsósorban az erős fűszerezésnek köszönhetően, a korán reggel kisült hal vagy hús a trópusi meleg ellenére is egész sokáig, akár estig is eláll. Ráadásul, ha délutánra kicsit megcsiccsent a hús a piacon, a csiliben lévő enzimek elpusztítják a hasmenést vagy egyéb kellemetlen mellékhatásokat okozó baktériumokat. Azaz újra értelmet nyer a régi mondás: nincs büdös hús, csak kevés csili.

Kundermann Balázs

A helyi konyhából egytálételek, sűrű levesek, sült tészták és különböző feltétek kerülnek ki. Általános szokás, hogy a vendégek számánál több fogás kerül az asztalra: zöld currys csirke, bazsalikomos disznó, csípős hal, tojássaláták, a tenger gyümölcsei, a lista szinte végtelen. Mindenki szed a tányérjára a hatalmas rizses fazékból, majd egyszerre több feltétből is merít rá. Aztán indul a soha meg nem unható kulináris lapátolás. Egy kanállal a csípősből, kettővel a savanykásból, egy darabka polip és jöhet az újabb kör.

A thaiok hagyományosan kézzel ettek, majd a nyugatosodás jegyében, valamikor a XIX. század második felében vezették be a villát és a kanalat. A történet szerint a király testvére, miután végignézett egy amerikai által tartott étkezési-etikett bemutatót, a nagy halom csillogó evőeszközből csak a kanalat és a villát választotta ki. Azokat találta praktikusnak, hiszen a legtöbb étel felszeletelve érkezik elénk. Fogjuk a kanalat a jobbunkba, a villát a balba, majd ez utóbbival halmozzuk az ételt a kanálra. Az pedig mehet befele. Az eszközök nem felcserélendőek, ugyanis nagy illetlenségnek számít villát a szájba venni. A pálcika csupán a tartalmas tésztalevesek vagy kínai eredetű ételek fogyasztásakor kerül elő.

Az itt élők nem csak enni, de ételről beszélgetni is nagyon szeretnek. Az ettél ma már (rizst) mondat thai eredetijének második jelentése köszönés: Hogy vagy, mi a helyzet? Az ételek és az étkezés mindenki által szenvedélyesen űzött sport. Nincs időhöz kötve, éjjel-nappal hódolhatunk neki, mert általában száz lépésnél többet nem is kell megtenni két árus között. Éttermek, kifőzdék, piacok vannak mindenhol, de még ha egy helyben állunk, akkor is előbb-utóbb elgurul mellettünk egy házilag komplett konyhává átalakított kordé vagy motorbicikli.