„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Rekordidő, 12 nap alatt érte el az egymilliárd dolláros (288 milliárd forint) bevételt a Star Wars: Az ébredő Erő című sci-fi - jelentette be a Walt Disney Co. filmstúdió.
Az eddigi csúcstartó, a Jurassic World, amely a Universal filmstúdió produkciója, 13 nap alatt hozott egymilliárd dollárt meghaladó bevételt, ráadásul a világ második legnagyobb piacán, a kínain elért eredménnyel együtt. Az új Star Wars-t Kínában csak január 9-én kezdik forgalmazni.
A milliárdos bevétel fele-fele arányban keletkezett Észak-Amerikában és a világ többi részén. A Walt Disney közleménye szerint a csillagháborús széria legújabb, hetedik epizódja az Egyesült Államokban és Kanadában 49,3 millió dollárral megdöntötte a karácsony napi és 150 millió dollárral a második hétvégi, 286,8 millió dollárral pedig a globális második hétvégi bevételi rekordot is. Egy további rekordként 10 nap alatt elérte a 100 millió dolláros bevételt az IMAX-mozikban.
A december 17-i premierje óta az összes létező filmtörténeti csúcsot megdöntő csillagháborús filmet a hét végén kezdték el játszani a görög és az indiai mozikban is, így Kína kivételével már az egész világon látható.
A Walt Disney közleménye szerint a csillagháborús széria legújabb, hetedik epizódja megdöntötte a karácsonyi és második hétvégi bevételi rekordot is. Forgalmazásának második hetében Az ébredő Erőre 153,5 millió dollár értékben váltottak jegyet az amerikai és kanadai mozikban. Az észak-amerikai piacon második helyen e hétvégén Will Ferrell legújabb komédiája, a Megjött Apuci végzett 38,8 millió dollárral.
A Star Wars: Az ébredő Erő jó úton van ahhoz, hogy a filmtörténet legjövedelmezőbb alkotása legyen, legyőzve James Cameron két szuperprodukcióját, a 2,79 milliárd dollárt termelő Avatart és a 2,19 milliárd dollár bevételt produkáló Titanicot.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.