Ma főz a magyar csapat a Bocuse d'Oron

Széll Tamásék a 8-as boxban készíthetik el 5 óra 35 perc alatt a hónapok precíz tervezésével és finomításával kigyakorolt ételeiket. A másik kilenc konyhában Hollandia, Olaszország, Oroszország, Svájc, Horvátország, Franciaország, Belgium, Dánia és Svédország csapata főz.

  • MTI MTI
Ma főz a magyar csapat a Bocuse d'Oron

Szerdán rendezik a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d'Or kontinensdöntőjének második napját, amelyen kilenc másik ország versenyzői mellett a Széll Tamás vezette magyar csapat is elkészíti versenyfogásait.

Széll Tamásék a 8-as boxban készíthetik el 5 óra 35 perc alatt a hónapok precíz tervezésével és finomításával kigyakorolt ételeiket. A másik kilenc konyhában Hollandia, Olaszország, Oroszország, Svájc, Horvátország, Franciaország, Belgium, Dánia és Svédország csapata készítheti el és mutathatja be a haltányért, majd a vadtálat, amelyek fő alapanyagai a dunai kecsege és a gímszarvasborjú. 

A verseny első napján, kedden az izlandi, az osztrák, a norvég, a bolgár, a finn, a német, az észt, a spanyol, a brit és a török csapat főzött. Ma este derül ki, hogy a 20 csapat közül melyik tizenegy jut ki a zsűri döntése alapján Lyonba, a 2017-es világdöntőre, amelyen az amerikai, az európai és az ázsiai kontinentális döntő legjobbjaival együtt összesen 24 ország séfje vesz majd részt.

 

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.