Ment-é a tantervek által a világ elébb?

A fenti kérdés (Vörösmarty után szabadon) aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint a PISA 2015 (Programme for International Student Assessment) nemzetközi mérés drámai hazai eredményei alapján kibontakozó szakmai és társadalmi diskurzus. Ennek egyik sarkalatos pontja a Nemzeti alaptanterv tanulói teljesítményekre gyakorolt hatása volt. Kétségtelen tény, hogy a NAT 2012 erőteljesen tananyagközpontú filozófiája nem támogatta a kompetenciák fejlesztését. Különösen azokon a területeken mutatható ki tényekre alapozottan a visszaesés, amelyeket a kezdetektől fogva (PISA 2000) a nemzetközi összehasonlító mérés az előtérbe helyezett.

Nevezetesen a diákok olvasási-szövegértési képességeinek, matematikai és természettudományos eszköztudásának a feltérképezéséről van szó. Első megközelítésben, a Nemzeti alaptanterv 2003. és 2007. évi felülvizsgálatának egyik sarkalatos pontja a kompetenciák fejlesztésének előtérbe helyezése volt. Oktatáspolitikai szempontból kissé egyszerű megoldásnak tűnik a korábbi tananyag-központúság felváltása a kompetencia alapú stratégiával. Ráadásul a címben feltett kérdést is csak alaposabb, tudományos igényű hatás- és beválásvizsgálatok után lehet megválaszolni. Néhány tantervelméleti szakembert (beleértve magamat is) minden bizonnyal komoly izgalomba hozna ez a kutatás, főként annak tantervfilozófiai, a tantervi tartalom, a fejlesztendő képességek, valamint az attitűdök egymásra építettségének az elemzése.

Ám témánk szempontjából lényegesebb (második megközelítés), hogy a Nemzeti alaptanterv a tartalmi szabályozás rendszerének egyik meghatározó elemét képezi. Az utóbbi évek erőteljes központosítása, nem meglepő módon a centralizált tartalmi szabályozás erősödését eredményezte. Ez a szabályozási technika a Nemzeti alaptanterv legitimációs-előíró funkcióját helyezte az előtérbe, amely a részletes tananyag megtanítására, „leadására” kötelezi mind a mai napig az iskolákat. Ám talán még ennél is súlyosabb probléma, hogy a tartalmi szabályozási rendszer másik meghatározó elemét, a helyi tanterveket látványosan negligálta.

Törvényileg természetesen minden oktatási intézmény pedagógiai programja „NAT-konform”, ám a megvalósított, a tanított és az elsajátított tantervek világában drámai változások indultak meg. Ennek csak egyik vészjelzése, ami a PISA 2015 eredményei alapján, az adatokból jól kiolvasható. A szakmai autonómia drasztikus semmibe vételének, a helyi innovációk elsorvasztásának következményeit azonban nem minden esetben lehet számszerűsíteni. A háromévente megjelenő eredmények kétségkívül jelzésértékűek, ám hosszabb távon a károk felbecsülhetetlenek. Ezeket nem lehet enyhíteni a folyamatos törvényi, tantervi és tankönyvi átalakításokkal, voluntarista beavatkozásokkal.

A címben feltett kérdésre visszatérve, érdemes felidézni, hogy a 2003. és a 2007. évek NAT-felülvizsgálatai egy decentralizált szabályozási környezetben valósultak meg. A Nemzeti alaptanterv stratégiai-fejlesztési funkciója került az előtérbe, amely a közoktatás elvi, személeti megalapozását, „az iskolai műveltség tartalmának irányadó kánonját a kulcskompetenciák meghatozott rendszerében” képzelte el. Ám a nemzeti standardok felülvizsgálatánál lényegesen fontosabb a tantervi implementáció kérdésköre. Az a támogató rendszer, amely a NAT 2003 és 2007 bevezetésekor kezdett kialakulni, lényeges különbséget mutatott a korábbi tantervi minták és tankönyvek világához képest. Azok a pedagógiai eszközegyüttesek, oktatási programcsomagok, amelyek a korábbi évtizedek innovációira, divatos szóval jó gyakorlataira épültek, a pedagógiai módszertani és értékelési kultúra erősítését célozták meg, különös tekintettel az olvasás-szövegértés, a matematikai és a szociális kompetencia területekre vonatkozóan. Nota bene: nagyobb részt ezt mérik a PISA-vizsgálatok.

Ám a címben feltett kérdésre nem az a válasz, hogy igazítsuk egy-egy nemzetközi mérés filozófiájához, tudáskoncepciójához a Nemzeti alaptantervet és a helyi tanterveket. Különösen ne essünk bele abba a csapdába, amely már számos „PISA-sokkon” átesett ország pedagógusait jellemezték. Nevezetesen a tesztekre tanítás egyre erősödő nyomásáról van szó, amely rövid távon az eredmények némi javulását eredményezi, ám hosszú távon a közoktatási rendszer innovációjának és kreativitásának elsorvadásával jár. Úgy járunk, mint a társasjátékban az a játékos, aki rosszat dob és vissza kell térnie a startmezőre.

A szerző a 2003. és 2007. évi NAT felülvizsgálatok szakmai vezetője, a 2007. évi NAT  Implementációs Bizottság elnöke.