Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
India erdőiben neveltek a majmok egy kislányt évekig - szóltak a hírek, de a hatóságok szerint ez nem igaz .
Észak-India erdőségében, majmok társaságában bukkantak rá egy 10 év körüli, meztelen kislányra, akit szemmel láthatóan a majmok is maguk közé tartozóként kezeltek - írta a Washington Post, a cikk szerint a lányt favágók vették észre, akik riasztották a hatóságokat. A cikk szerint a vizsgálatok arra utalnak, hogy jó ideje, kisgyermekkora óta már a majmokkal élt. Noha képes két lábon járni, időnként négykézláb közlekedik. Ezenkívül étkezésében is inkább az állatokra hasonlított: az ételt a földre dobta, és onnan falta fel.
A hatóságok szerint azonban a januárban talált lány története így nem igaz, valójában feltehetően elhagyták a szülei, és csak napokat töltött az erdőben. Szokatlan viselkedésének pedig inkább az lehetett az oka, hogy a lány mentálisan sérült.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.