„Ez a történet a szabadságvágyamról szólt. Még 1980-ban sikerült ösztöndíjat szereznem egy kanadai egyetemre. Jól beszéltem franciául, ám ott derült ki, hogy Kanadának azon a területén angolul beszélnek. Szörnyű vákuumba kerültem, de amikor sok-sok kínlódás, magány, önmagamba nézés után végre elkezdtem kommunikálni, az olyan szabadságérzetet adott, ami egész életemben elkísér” – kezdi látszólag messziről az alternatív pedagógiai iskola alapításának történetét.

Miután férjével, Gyabronka József színésszel hazajöttek Kanadából tudta, hogy nem akar többé szabályos munkahelyen dolgozni. Gyerekszínházat szervezett a lakásukon, hirdette az újságban, hogy „kreatív összművészeti foglalkozások 4–10 éves korig, szombat délelőttönként”. Ez akkor forradalmian új dolognak számított.

„Nem akartunk semmit megtanítani a gyerekeknek, csak segíteni nekik felfedezni a világot. Nyáron pedig – mintegy összegzésként – előadtuk a megtanult színdarabot.”

Mindezt ösztönösen csinálta, és csak később, amikor már megszületett a fia, akkor döbbent rá, hogy nem akarja hagyományos iskolába íratni.

„Mivel nem volt akkoriban ilyen reformpedagógiai iskola, jó ötletnek gondoltam létrehozni, és aztán a Rogers-módszert ismerő pedagógussal meg is alapítottuk.”

Bár a fia miatt alapította az iskolát, nem akarta, hogy ő „az anyja iskolájába járjon”, ezért neki a az akkor nyílt Waldorf-iskolát választotta.

A lex-CEU ellen leghangosabban tiltakozó egyetem rektorával (aki bízik „a kormány bölcsességében, hogy a végletekig lepusztult épületeink jól előkészített felújítását egy nézeteltérés miatt nem fújja le”) a teljes Portrét az e heti HVG-ben olvashatják.