szerző:
MTI/hvg.hu

Szerinte a következő napokban még több áldozat bukkanhat fel.

Egy mexikói színész is szexuális zaklatással vádolta meg Kevin Spacey Oscar-díjas amerikai színészt, miután egy másik színésztársa, az amerikai Anthony Rapp hasonló esetről panaszkodott egy interjúban, és Spacey nyilvánosan bocsánatot kért Rapptől.

Roberto Cavazos, aki Nagy-Britanniában tanult, és mozifilmeken, tévéfilmeken, valamint színházi előadásokban is látható, a saját Facebook-oldalán közölte hétfőn, hogy többször találkozott Spaceyvel, és ezek a találkozások kellemetlenek voltak a számára, közel volt a helyzet ahhoz, hogy azt zaklatásnak lehessen nevezni. "Ha nő volnék, nem haboznék zaklatásnak nevezni ezeket" - írta Cavazos. Szóban forgó találkozásaik idejét nem írta meg, csak azt, hogy akkor ismerte meg Spaceyt, amikor 2004 és 2015 között a londoni Old Vic-színház művészeti igazgatója volt. Önéletrajza szerint Cavazos 2008-ban, 2010-ben és 2011-ben dolgozott ebben a színházban.

"Sokan vagyunk, akik el tudnak mondani egy történetet Kevin Spaceyről" - írta a 35 éves színész, hozzátéve: "elég volt 30 év alatti férfinak lenni ahhoz, hogy Spacey úgy érezze: hozzányúlhat". Mint magyarázta, ezt onnan tudja, hogy sokan beszéltek neki hasonló élményekről, és szerinte a következő napokban többen lesznek olyanok, akik felfedik hasonló találkozásaikat Kevin Spaceyvel.

Cavazos Facebook-bejegyzése után a Twitter-fiókjában írta meg, hogy többet nem akar mondani erről a témáról, mert mindent leírt, amit akart.

Kevin Spacey a hétvégén először beszélt homoszexualitásáról, miután egy kollégája azt állította, hogy még gyermekkorában Spacey szexuálisan zaklatta őt egy házibulin. A színész bocsánatot kért. Később felfüggesztették a House of Cards forgatását, majd kiderült, hogy Spacey nem kap nemzetközi Emmy-díjat. Sokak szerint a sztár a lehető legrosszabb és legszerencsétlenebb alkalmat választotta ki a coming outra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lopott, teljesen egyedi tuningolt Range Rover akadt fenn Nagylakon

Lopott, teljesen egyedi tuningolt Range Rover akadt fenn Nagylakon

Kellemesen zsibbaszt a lappföldi sügérlevesről és sült banánról szóló film

Kellemesen zsibbaszt a lappföldi sügérlevesről és sült banánról szóló film

Örül a karácsonynak a pulykaszövetség

Örül a karácsonynak a pulykaszövetség

Halálos baleset az M5-ösön

Halálos baleset az M5-ösön

Adventi mesenaptár – december 14.

Adventi mesenaptár – december 14.

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat