Giorgio Armani: Sokféleképpen meg lehet erőszakolni egy nőt

Szerinte a divat is egyfajta erőszakot követ el a nőkön.

  • hvg.hu hvg.hu
Giorgio Armani: Sokféleképpen meg lehet erőszakolni egy nőt

Nagy vihart kavartak Giorgio Armani divatról tett megjegyzései a napokban. A 85 éves tervező, akinek a legújabb kollekcióját a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül mutatták be, a divat és a nők kapcsolatát boncolgatta egy nyilatkozatban. „Azt hiszem, itt az ideje, hogy kimondjam, amit gondolok. A nőket folyamatosan megerőszakolják a divattervezők, azaz mi” – jelentette ki Armani a milánói divathéten.

„Ha egy nő végigmegy az utcán, és lát egy hirdetést egy olyan nővel, akinek látszik a melle és a feneke, és ő is olyan akar lenni, akkor ez az ellene elkövetett erőszak egy formája. Egy nőt sokféleképpen meg lehet erőszakolni, úgy is, hogy letepered egy alagsorban, de úgy is, hogy azt sugallod neki, hogy egy bizonyos módon kell öltöznie” – tette hozzá.

Armani szavai nagy felháborodást váltottak ki, sokan a szemére vetették, hogy túlságosan is lazán kezeli a nemi erőszak ügyét.

A tervező, aki 1975-ben hozta létre a márkáját, arról is beszélt, hogy elege van a trendekből, ezért ő megpróbál minél több lehetőséget kínálni a nőknek.

 

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.