szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kedden már napközben is mínuszokra kell számítani, hétvégére néhány fokkal melegszik majd az idő.

Hétfőn a Dunántúlon több-kevesebb napsütés várható. Keleten, délkeleten délelőtt még több lesz a felhő, és helyenként havazás is lehet, majd délután ott is felszakadozik a felhőzet, megszűnik a csapadék. A leghidegebb órákban –6 és 1, napközben 0 és 5 fok között alakul a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.

December elsején, kedden nagyrészt borult, párás, főleg éjjel, reggel helyenként ködös időre lehet számítani. Számottevő csapadék nem lesz, de helyenként előfordulhat hószállingózás. A minimumhőmérséklet –7 és –1, a maximumhőmérséklet –2 és 4 fok között valószínű.

Szerdán a ködfoltok feloszlását követően, több-kevesebb napsütés is lehet. Kora délutánig nem valószínű csapadék, késő délutántól, estétől délnyugat felől havazás kezdődhet. Este, éjjel a déli megyékben helyenként havas eső, ónos eső is lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire –8 és –1 fok között alakul, de a kevésbé felhős északkeleti részeken hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet –1 és 4 fok között alakul.

Csütörtökön nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Sokfelé várható ismétlődő csapadék: a Nyugat-Dunántúlon főleg havazás, a Kelet-Dunántúlon, a Duna-Tisza közén, az Alföldön havas eső, ónos eső is, de egyre inkább eső. Kisebb területen nyugaton is lesz havazás, helyenként arrafelé is kialakulhat havas eső, ónos eső. Északkeleten legkisebb a csapadék esélye. A legalacsonyabb hőmérséklet általában –5 és 0 fok között alakul, de északkeleten hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet többnyire –1 és 6 fok között valószínű, de nyugaton alacsonyabb, délkeleten magasabb értékeket is mérhetnek.

Pénteken jórészt eső várható, de eleinte nyugaton, illetve a hegyekben még hó, havas eső is hullhat. Majd a csapadékzóna kelet felé vonul, este elhagyja az országot. A szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön időnként megerősödik. A leghidegebb órákban –1 és 4 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben 1 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton ködfoltok is lehetnek. A szél megélénkül, főleg a Kisalföldön néhol megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet –2 és 5, a legmagasabb hőmérséklet 2 és 10 fok között alakul.

Vasárnap főleg nyugaton, délnyugaton valószínű eső. A szél megélénkül, főleg a Kisalföldön sokfelé megerősödik. A leghidegebb órákban –1 és 4 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben általában 5-11 fokig emelkedik a hőmérséklet, de délkeleten helyenként melegebb is lehet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A külügyminisztérium és az NNK már az orosz vakcina vásárlásáról szóló szerződést vizsgálja

A külügyminisztérium és az NNK már az orosz vakcina vásárlásáról szóló szerződést vizsgálja

Donald Trump: „A mozgalom, amelyet elindítottunk, csak a kezdet”

Donald Trump: „A mozgalom, amelyet elindítottunk, csak a kezdet”

Nagyobb hatótávra képesek az új Porsche Taycan villanyautók

Nagyobb hatótávra képesek az új Porsche Taycan villanyautók