Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az állóhelyekre szóló jegyek percek alatt elfogytak. Sokaknak várhatóan ülőhely sem fog maradni.
Pénteken 10 órakor indult a hivatalos jegyértékesítés a jövő júniusi budapesti Red Hot Chili Peppers-koncertre, de már fél órával a nyitás után nehezen vagy egyáltalán nem lehetett bejutni a megfelelő felületre. Akinek sikerül, elég hosszú várakozásra számíthat.
Tíz óra után nem sokkal a várakozóknak azt írta ki a rendszer, hogy már csak ülőhelyeket választhatnak majd (ha odaérnek), az állóhelyekre szóló belépők mind elkeltek.
A RHCP-koncertre két nappal ezelőtt a Live Nation-klubtagok már vehettek jegyet, de akkor le kellett állítani a vásárlást, mert sokkal többen próbáltak így jegyhez jutni, mint ahány klubtag valójában van.
A kaliforniai zenekar június 15-én lép fel az Arénában, utoljára 2016-ban jártak Magyarországon.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.