Csütörtökön mutatták be „A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma” alcímmel Surányi András másfél órás portréfilmjét Bródy Jánosról.
A filmet korábban a hvg.hu-nak adott interjúban maga a főszereplő már beharangozta: „A menedzserem, Mentler Krisztina szövetkezett egy kiváló filmrendezővel, Surányi Andrással, és leültettek egy kamerával szemben, hogy meséljek a dalaimról, és az azokhoz fűződő érzelmekről, helyzetekről, gondolatokról. A többször több órás vallatás eredménye az lett, hogy kiválasztottunk harmincnégy számot, amiből kialakult egy úgynevezett portréfilmvázlat, ebből lett az októberben, DVD-n megjelenő 90 perces film. Ehhez tartozik majd 2 CD is a 34 dallal, ezt faragtam még tovább a koncertprogramhoz. Az első szám az Az utcán lesz, ami tényleg az első dalunk volt Szörényi Leventével, és benne lesz a Mariana-árok, ami az utolsó dal, amit írtam eddig”.
Nem lesz túl vidám az ember a filmtől, hiszen elég keserűen látja Bródy a körülöttünk lévő világot. Hosszasan fejtegeti, mennyire aggódik a jövőnkért, az országunkért, a demokráciáért, az emberi jogokért. A keserű szájízt időnként egy-két ironikus kiszólás, egy-egy vidámabb dal próbálja oldani – igazából nem nagy sikerrel.
A film különlegessége még, hogy abban Bródy talán legikonikusabb dala, a Ha én rózsa volnék, nemcsak tőle hangzik el, hanem prózában egy-egy versszakot Tóth Krisztina, Beer Miklós, Fischer Iván, Mászáros Antónia és Cserhalmi György szaval el. Ők egyébként a DVD extra mellékletében ki is fejtik a Bródy Jánossal kapcsolatos gondolataikat.
Egy tévelygő megtérésének, sorsfordulatának története ez. Ágoston manicheistából és újplatonistából lett Krisztus követője, rétorként hagyta, hogy Isten megszólítsa őt, s végül észak-afrikai püspökként a nyugati kereszténység első számú egyházatyája lett. Nála az alanyiság konfesszionális elmélyítése, a gyermek- és kamaszkor felelevenítésétől az anyja elsiratásáig, mindig létünk alapjához, teremtőjéhez vezet - legbelül az örök fényt, a kegyelem forrását fedezhetjük fel. Stílusának egyik sajátossága állandó érzelmi hullámzása, amely különös ritmust ad latin és magyarrá lett prózájának: egyszerű, hétköznapi szavakkal tér vissza-vissza múltjába, gyerekkorától élete derekáig, majd újra meg újra olyan zsoltáros-imádságos hangba lendül át - szinte észrevétlenül -, mely páratlanul költőivé teszi vallomásait.
"Ha csalatkozom is, vagyok", mondta, s ezzel, az önmagunkról való bizonyosság hangsúlyozásával modernebb volt, mint bárki más akkoriban. Véletlen-e hát, hogy a 20. században a legnagyobbak újra elővették a műveit Wittgensteintől kezdve Arendton és Jasperson keresztül Lyotard-ig és Derridáig?
Volt már egy Vallomások című önéletrajzi mű a világirodalomban, több mint 1600 évvel ezelőtt Szent Ágoston írta meg saját történetét ezen a címen, amiben saját tévelygő múltját, sorsfordulatát és megtérést írja le. Bródynál ez nem ennyire spirituális, de tulajdonképpen nála is voltak ilyen sorsfordulók (mint amikor találkozott Koncz Zsuzsával a Balatonnál, ami aztán a zenei pályára fordítja a mérnöknek készülő fiatal Bródyt, vagy amikor találkozott Szörényi Leventével, akivel megalkották az első magyar beatdalokat, sokkal később pedig az István, a királyt), ezekről sok szó esik a filmben.
„Ha csalatkozom is, vagyok” – mondta Szent Ágoston a Vallomásokban.
„A dalokban tudom a legjobban kifejezni magam" – mondja Bródy a Vallomásokban.
Így aztán a közel fél évszázados pályát 34 dal felidézésével rajzolja fel a film másfél órában. De sokkal több annál: egy időnként önmagában is kételkedő, alkotó értelmiségi, továbbá „rezignált nyugger” keserű gondolati a világról. Aki, ha csalatkozik is: van.
Bródy János: Úgy tűnik, a harmadik világháború küszöbén vagyunk, és megint a rossz oldalon állunk
November 12-én az Arénában ad életműkoncertet Bródy János, mint mondja, úgy készül, hogy lehet, ez lesz számára az utolsó. Hamarosan bemutatnak egy sajátos portréfilmet is a 76 éves, „rezignált nyuggerről", aki új dalokat viszont nem ír, mint mondja, amiket most gondol a világról - a háborúról, a tanárok helyzetéről, a magyar demokráciáról -, nem dalba valók.
