Will Smith pofonja még idén is ott kísértett az Oscar-gálán

Egy évvel később már inkább poénok forrása volt.

  • hvg.hu hvg.hu
Will Smith pofonja még idén is ott kísértett az Oscar-gálán

A tavalyi Oscar-gála egyik legdrámaibb pillanata volt az, amikor Will Smith hirtelen és váratlanul felment a színpadra, és lekevert egy pofont a feleségén, Jada Pinkett Smith-en poénkodó műsorvezetőnek, Chris Rocknak. Rock azóta a legújabb netflixes stand up produkciójában is feldolgozta az akkor történteket, de az idei Oscar-gála házigazdája, Jimmy Kimmel is visszatért a pofonra néhány poén erejéig. „Egy pillanat, csak beállítom a veszélyzónámat” – utalgatott már rögtön az elején a fizikai erőszak kísértetére Kimmel, majd megállapította: „Öt ír színészt jelölnek ma este, ami azt jelenti, hogy az esélye egy újabb verekedésnek a színpadon jócskán megnőtt.”

„Szeretnénk, hogy jól érezzék magukat, szeretnénk, hogy biztonságban legyenek, és ami a legfontosabb, azt szeretnénk, hogy én biztonságban legyek. Ha bárki bármikor erőszakos cselekményt követ el a műsor alatt, akkor átadjuk neki a legjobb színésznek járó Oscar-díjat, és hagyjuk, hogy 18 perces beszédet mondjon” – vitt be még egy találatot Will Smith-nek, aki tavaly nem sokkal a pofon után átvehette a legjobb férfi színésznek járó Oscart. Természetesen nem a pofonért, hanem a Richard király főszerepéért.

Kimmel tovább viccelődött azzal, hogy az Oscar-gálán már van válságkezelő csapat is, és találgatta, hogy mit tehetnének szükség esetén: „Csak azt, amit tavaly: semmit. (…) Talán még egy ölelést is adhatnának a támadónak.”

Mire a legjobb dokumentum-rövidfilm díjához értek, Jimmy Kimmel nem bírta ki, hogy ne hozza vissza ismét a tavalyi incidenst:

A műsornak ezen pontján egy kicsit hiányzik már a pofozkodás, nem igaz?

A 95. Oscar-díjátadót vasárnap tartották a hollywoodi Dolby Színházban. Az éjszakai tudósításunkat itt olvashatja, az összefoglalónkat pedig itt:

Agyondíjazták a legnagyobb esélyest, egy meglepetés jutott az idei Oscar-gálára

A Minden, mindenhol, mindenkor lett a legjobb film, de emellett hat másik Oscar-díjat is kapott. Brendan Fraser haza vihette jól megérdemelt Oscarját, és a Nyugaton a helyzet változatlan is sok elismerést kapott, A sziget szellemeit és a Babylont viszont mellőzte az Akadémia.

 

 

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.