„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Azt is felvetette: vajon hogyan lehetne elérni, hogy a fesztivál államilag támogatott legyen?
Felerősödött az utóbbi egy évben a hitem. A Balaton Soundot is Isten teremtette, meg Jézus Krisztus. A zenében, a hangokban is őt érzem
– nyilatkozta a Ripostnak Pumped Gabo, akit a Zamárdiban tartott fesztiválról kérdeztek. Nem véletlenül, ugyanis az itt bemutatott "pumpálós" tánca tette celebbé még évekkel ezelőtt, a neve (és a jelenség, amit képvisel) mára teljesen összefonódott a rendezvénnyel.
Úgy tűnik, most a vallási vonal is bekúszott a fesztiválról való gondolataiba, erre utal egyrészt a fenti idézet, másrészt az egyik Insta-posztja is, amiben arról ír, hogy a Balaton Sound "többek között a tartalmas, mély beszélgetések helye is", és arra biztatott minden résztvevőt, hogy osszon meg vele "egy világmegváltó gondolatot". "Leülünk a partra és beszélgetünk. De ne npc témák legyenek,
beszélhetünk Istenről, az Univerzumról, depresszióról, vagy hogy hogyan érjük el, hogy a Balaton Sound májustól szeptemberig tartson, és államilag támogatott legyen.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.