Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A szabály hatálybalépésének időpontja a felszerelésgyártóktól függ.
Az október végi nagy-britanniai halálos baleset után a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) vezető testülete az orvosi bizottság javaslatára úgy határozott, hogy előírja a kifejezetten erre a célra kialakított nyakvédők viselését.
A szövetség közölte, a felnőtt, a junior (U20) és az ifjúsági (U18) korosztályban is kötelezően használni kell a felszerelést.
Mint írták, a szabály hatálybalépésének pontos dátumát a felszerelésgyártók ellátási lehetősége határozza meg. Az IIHF továbbra is szoros kapcsolatban áll beszállítókkal, hogy képesek legyenek megfelelni a jelenlegi magas keresleti viszonyoknak – tették hozzá.
Amíg a szabály hivatalosan életbe nem lép, a nemzetközi szövetség továbbra is nyomatékosan javasolja, hogy minden IIHF-versenyen szereplő játékos viseljen nyakvédőt.
Sipos Levente, az MJSZ főtitkára elmondta, hogy a hazai utánpótlásszinten eddig is kötelező volt a nyakvédő használata, a felnőttek számára pedig a következő idénytől lesz az az elnökség határozata alapján.
A korábban az NHL-es Pittsburgh Penguinsben is szereplő Adam Johnsonnak október végén a Sheffield Steelers otthonában rendezett meccsen egy ütközést követően egy korcsolyapenge elvágta a nyakát. A pályán elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, egy embert pedig letartóztattak.
Johnson haláláról és annak lehetséges következményeiről ebben a cikkünkben írtunk:
Van, hogy tragédia kell a változáshoz - az amerikai hokis halála elég lesz hozzá?
A sporttól nem idegenek a súlyos balesetek, tragédiák, és sokszor éppen ezek nyomán válnak biztonságosabbá az egyes sportágak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.