Orbán Viktor közösségi oldalas stábja is meglovagolta a Mikulásnak szentelt jeles december napot – „Éjjel érkezem” felirattal jött a miniszterelnök szakállas posztja –, később pedig Novák Katalin is megosztott egy mikulásos posztot a követőivel.
A Facebookra kitett fotó tanulsága szerint mind a három gyerek jól viselkedett, mert a bakancsokban csak édesség volt. A bejegyzés szerint a Mikulást az sem zavarta, hogy a legkisebb cipő is 39-es, mindegyikbe került egy nagyobb csomag.
Novák Katalinnak három gyereke van, a lánya, Kata a legfiatalabb, ő 2008-ban született, a fiai, Tamás és Ádám pedig 2006-ban, illetve 2004-ben születtek.