hvg.hu: A HVG Pszichofeszten az előadása címe „Hogyan kerülhetek még közelebb magamhoz”. Tendencia-e, hogy eltávolodunk önmagunktól?
L. Stipkovits Erika: Erről szól a fogyasztói társadalom: a sok inger elvonja a figyelmünket. A tendencia másik oka a túlmunka, ami mögött sokszor áll az, hogy egyfolytában bizonyítani akarjuk az értékességünket, ezzel pedig csökkenteni a saját tudattalan szégyenérzeteinket, vagy olyan fájdalmainkat, amelyeket nehezen tudunk feldolgozni. Ez is lehet egy menekülés.
Emellett nagyon sok ember szenved az úgynevezett krónikus fáradtság szindrómától is, ami mögött szintén elfojtott érzelmek vannak. Ilyenkor valójában nem fáradtak vagyunk, hanem rengeteg érzelmet fojtunk el.
A negyedik ok pedig abban rejlik, hogy bár az érzelmeinktől szenvedünk, közben nagyon erősen a racionalitásra építünk mindent. Értsem ezt, tudjam azt, tudjam amazt… Holott az érzelmek fejlesztésével sokkal egészségesebbé válik a psziché. Ezek mind egy kicsit elfedik azt a belső igazi lényünket, amik igazán vagyunk.
hvg.hu: Miért célja a fogyasztói társadalomnak, hogy elterelje a figyelmünket saját magunkról?
L. S. E.: Mert az a célja, hogy fogyasszunk. Mindent a pénz irányít, az érdek és a fogyasztás. Ha megnézzük a reklámokat, mindegyik arról szól: fogyassz! Ha ezt megveszed, boldogabb leszel. Ahelyett, hogy az lenne az üzenet, hogy legyél jobb ember, szeresd jobban a másikat, figyelj rá jobban, és akkor majd harmonikusabb leszel.
Az előadásomban a boldogságról is fogok beszélni, hiszen az is közelebb visz minket magunkhoz, ha azt valóságosan tudjuk kezelni. A pszichológiában amúgy nem is beszélünk boldogságról, hanem autentikus életörömről. Ahhoz, hogy értelmes, tartalmas életet éljünk, nagyon fontos a vidámság, a pozitív érzelmek, az aktivitás, hogy megtaláljuk-e az életünk értelmét.
A boldogság és a fogyasztói társadalom is gyakorlatilag arra épül, hogy minden tárgyi szükségletünk minél előbb kielégüljön. A flow kutatásokból tudjuk, hogy akkor érezzük a legmélyebb örömöt, ha minden erőnket és képességünket egy tevékenységre tudjuk összpontosítani, ami nem haladja meg a képességeinket. De mindent gyorsan akarunk. Látja, erre az interjúra is tíz percünk van, mert szűk a határidő. Ez eleve megakadályozza, hogy elmélyüljünk önmagunkban, és hogy egy olyan tevékenységre összpontosítsunk, ami képességeinknek megfelelő.
A fogyasztói társadalomban mindig azt kérdezzük magunktól, hogy mit várhatunk az élettől. Holott a kérdést meg kéne fordítani, ha az életem értelmét keresem, ami lelkileg egészségesebbé tesz, akkor az a kérdés, hogy az élet mit vár tőlük.
hvg.hu: Nemcsak fogyasztók vagyunk, hanem mi termeljük a produktumokat is. Ez az interjú is valóban példa: gyorsan kell beszélnünk, gyorsan kell leírnom, önnek gyorsan kell ellenőriznie – kiszolgáljuk a rendszert.
L. S. E.: Igen. Ön például többször elmondta, hogy ez az interjú tízperces lesz, és ehhez is tartjuk magunkat. Pedig lehet, hogy szívesen beszélgetnék másfél órát, és mindketten boldogabbak lennénk. De nincs rá időnk, mert itt van a nyomáskényszer.
Ez nem csak a munkában vagy a teljesítményben van jelen, hanem a gyerekeknél is. Nem arról beszélünk, hogy örülj az iskolában, csinálj olyan tevékenységeket, amiben ki tudsz teljesedni, hanem hogy tanuld meg a tananyagot és teljesíts úgy, hogy ötös legyél vagy ne bukj meg – kinél hol van a mérce. Tehát a teljesítménykényszer korán elkezdődik.
L. Stipkovits Erika
hvg.hu
hvg.hu: Általánosságban beszélgetünk arról, hogyan hat ránk a társadalom, de közben azért mindannyian mások vagyunk. Beszélhetünk általános megküzdési stratégiákról is?
L. S. E.: Mindannyian reflektív kapcsolatban fejlődünk – erről is sokat fogok beszélni a HVG Pszichofeszten – bár ugye ott is lesz időkorlát… Szóval ez azt jelenti, hogy amikor megszületünk, a szüleink valahogy reflektálnak a reakcióinkra. Ebből hozunk egy csomó gyerekkori sérülést és egy csomó érzelmi hiányt: nem szerettek eléggé, nem simogattak eleget, nem töltöttek elég időt, nem dicsértek eleget vagy éppen bántalmaztak – kinek mi jutott. Ezeket az érzelmi hiányokat az előbb felsorolt jelenségekkel, mint a túlmunka, nagyon jól lehet kompenzálni. Ám az az igazi boldogság vagy érzelmi jóllét, ha ezeket az érzelmi hiányainkat inkább átdolgozzuk, és felerősítjük magunkban a pozitívabb érzéseket.
Sokszor megtörténik, hogy devalváljuk a gyerekkorunkat: csak a negatív érzéseket helyezzük előtérbe, és inkább nem is gondolunk rá. És most nagyon a levegőben van a toxikus pozitív gondolkodás is, amiben mindent nagyon szép és nagyon jó – és ez ismét nem egészséges. Az egészséges felnőttnek reális gondolkodása van: látja a negatívumokat is, a pozitívumokat is, és mindkettőt el tudja fogadni. Látja, hogy mennyire fejlődhet általuk. Ami fontos, hogy a fókuszom hol van.
Az a baj, hogy félünk a saját tudatattalanunktól – holott a viselkedésünk nagy része tudattalan.
hvg.hu: Nagyon hosszú utakról beszélünk, amihez többéves terápiára lenne szükség. Egy előadást hogyan tud ebben segíteni?
L. S. E.: Két módon is. Egyrészt elindít ezen a hosszú úton. Másrészt én vállaltam egy workshopot is a HVG Pszichofeszten. Az előadás abban segít, hogy felébredjünk, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a dolgokra, amelyekkel el lehet indulni a változás útján, amelyek utat mutatnak. Az utat már mindenkinek magának kell megjárni, és valóban, a tudattalannak a megdolgozása nagyon hosszú folyamat.
A workshopon pedig meg fogunk élni olyan módszereket, amelyekkel elkezdhetjük átalakítani a fókuszokat. Készülök olyan gyakorlattal, ahol megnézzük, hogy a testi érzéseknek hogyan mehetünk a mélyére. Mert bizony ezektől is menekülünk. Tele van a tévé tablettareklámokkal, holott a fájásokba is bele kéne menni, és megvizsgálni, mit is akar üzenni a testünk. A szenvedés értelmetlen, de ha megtanuljuk kezelni, szembenézünk és dolgozunk vele, akkor épülünk.
Meg kell tanulnunk, hogy nem szabad erőlködnünk, hogy jól érezzük magunkat. Az rengeteg energiát visz el. Nem szabad, hogy külső segítség vagy szórakoztatás kelljen ahhoz, hogy jól legyünk a bőrünkben. Szerencsés, ha csak egyszerűen jól vagyunk a bőrünkben. Persze ez sok munka, és ez még nekem sem sikerül mindig.
