Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Paris Jackson egy hónapot töltött Budapesten, a kezét is itt kérték meg.
Naplementés képpel búcsúzott Budapesttől Paris Jackson, Michael Jackson lánya egy hónapot töltött a magyar fővárosban – derül ki Instagram-posztjából, amit a Welovebudapest.hu szúrt ki. Paris Jackson (és kutyája) a nagykörúti Corinthia Hotel liftjéből jelentkeztek be, de egy korábbi képen Tiborcz István belvárosi szállodáját, a Dorotheát jelölte meg helyszínként.
Az is kiderült, a modellként dolgozó Jackson párjával járt Budapesten, több kép is készült az eljegyzésükről, a helyszín pedig jól felismerhető: a zenei producer Justin Long a New York Kávéházban kérte meg a nő kezét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.