Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Jó évet zárt Rúzsa Magdi, 29 millióval keresett többet, mint 2023-ban.
Felkerült az Elektronikus Beszámoló Portálra Rúzsa Magdi Plagiguel Kft. nevű cégének a tavalyi beszámolója – írja a 24.hu. Ebből kiderült, tavalyi 424 milliós árbevétellel zárt, amiből az adózott eredmény (a profit) 88 millió forint volt. Ezt az összeget Rúzsa teljes egészében osztalékként kiveszi a cégéből.
A Plagiguel jobb évet zárt, mint 2023-ban, akkor 389 millió forint árbevétel mellett, az énekesnő osztalékként 59 millió forintot tudott kivenni.
A cég korábban kapott állami támogatást is, 2022-ben az Exim-csoport adott tízmillió forintot egy Budapest parkos koncertre.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.