És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Hálásak, hogy az ő gyerekeik még túl kicsik az online jelenléthez, de azt mondják: a platformok veszélyessége globális probléma, ami ellen küzdeni kell.
Harry herceg és Meghan Markle szerint a gyerekek nincsenek eléggé védve a közösségi média veszélyeivel szemben – erről egy New York-i emlékmű leleplezésén beszéltek, amelyet azoknak a gyerekeknek a tiszteletére állítottak, akiknek a halálában szerepet játszhattak az online platformok.
A BBC idézi Harry herceg szavait, aki azt mondta: kiállnak a változás mellett, hogy „ne veszítsünk el több gyereket a közösségi média miatt”. Utóbbi nélkül egyébként is jobb az élet szerinte, valamint hozzátette: hálás, hogy a gyerekei még túl kicsik az online jelenléthez.
„A legegyszerűbb azt mondani, hogy tartsátok távol a gyerekeiteket a közösségi médiától” – tanácsolta a jelenlévőknek, viszont azt is megjegyezte: a szomorú valóság az, hogy azok a gyerekek, akik nincsenek fent ezeken a felületeken, hátrányt szenvednek az iskolában, hiszen nem lehetnek részesei azoknak a beszélgetéseknek, amiket a kortársaik folytatnak egymással. Meghan Markle egyetértett vele abban, hogy a közösségi média veszélyessége globális probléma, és küzdeni kell ellene.
A Sussexék által leleplezett installáció az Elveszett képernyő nevet viseli, és 50 darab, okostelefon-kijelző alakú dobozból áll. Ezek mindegyikén egy-egy gyerek fotója szerepel, akinek a halálát a közösségi média negatív hatásaival kapcsolják össze.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.