szerző:
Kovács István
Tetszett a cikk?

Bár Donald Trump lelkendező poszttal köszöntötte a XIV. Leó pápát megválasztása után, a MAGA-mozgalom már nem volt ennyire lelkes, egyből nekiestek a chicagói származású egyházfőnek.

„Gratulálok Robert Francis Prevost bíborosnak, akit most választottak meg pápának. Megtisztelő, hogy ő az első amerikai pápa, ez óriási megtiszteltetés hazánk számára. Alig várom, hogy találkozhassak XIV. Leó pápával. Ez egy nagyon jelentős pillanat lesz!” – írta csütörtök este Donald Trump amerikai elnök a Truth Social-oldalán. Ugyanakkor az Independent szerint az elnöknek fogalma sem volt arról, hogy kit is választottak meg, hogyan áll az ő politikájához.

Ahogy kiállt az erkélyre XIV. Leó, egyből beindult a Trump-féle MAGA-mozgalom (Make Amercia Great Again) fanyalgása az X-en. Mint azt teológus szerzőnk kifejtette, az új egyházfő várhatóan Ferenc pápa elképzeléseit fogja továbbvinni, de enyhébb, visszafogottabb formában. Megválasztása sokak számára jelentett megkönnyebbülést.

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát.

Amint a nyilvánosság elé lépett, kapásból előkerültek Prevost tweetjei, amelyeket JD Vance-nek szánt még februárban. A Fox Newson arról beszélt az amerikai alelnök, hogy létezik olyan keresztény eszme, amely szerint először a családunkat kell szeretnünk, majd a szomszédainkat, azután a közösségünket, a polgártársainkat, és ezután törődhetünk a világ többi részével. Az akkor még bíboros Prevost viszont megosztotta egy katolikus lap, a National Catholic Reporter cikkét, amelynek már a címe is állásfoglalás: J. D. Vance téved: Jézus nem kérte tőlünk, hogy rangsoroljuk a mások iránti szeretetünket.

Maga J.D. Vance egyébként láthatólag túltette magát ezen: gratulált az új pápának, és Isten áldását kérte rá.

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Több cikket is megosztott közösségi oldalán a témában, az egyik szerint Jézus arra figyelmeztetett, hogy aszerint ítélnek meg bennünket, hogyan bántunk a bajbajutottakkal.

A MAGA-tábor azonban tovább fanyalgott a pápa személye miatt, sőt Steve Bannon, Trump korábbi főstratégája már a konklávé előtt arra figyelmeztetett, hogy nagyon rossz választás lenne a számukra Prevost. XIV. Leó színre lépése után a Trump-párti Newsmax egyik műsorvezetője már azon morgolódott, hogy „woke pápát választottak”, és ez lett a jelszó a propagandisták számára: az X-re zúdult az összes szélsőjobboldali megmondóember, és nekiálltak woke-ozni XIV. Leót.

Mike Cernovich – aki az alt-right összeesküvés-elméletek egyik fő terjesztője az online térben – kapásból leglobalistázta, és olyan embernek írta le Prevostot, aki a határok megnyitását szorgalmazza a bevándorlók előtt (ami a magyar jobboldal szóhasználatában a migránssimogató), sőt hamarosan az abortuszt fogja támogatni. Ehhez képernyőképeket mellékelt, amelyeken a korábbi bíboros fegyverkorlátozásról, illetve Salvadorba való deportálásokról szóló posztokat retweetelt.

Cernovich on X (formerly Twitter): “Sorry, Catholics. This new Pope is an open borders globalist. He will be pushing for abortion soon. This isn’t a guess. You can scroll his X account and see what he’s been up to. pic.twitter.com/5twb7eyQ8a / X”

Sorry, Catholics. This new Pope is an open borders globalist. He will be pushing for abortion soon. This isn’t a guess. You can scroll his X account and see what he’s been up to. pic.twitter.com/5twb7eyQ8a

Egy másik hasonló szellemiségű Trump-párti influenszer, Joey Mannarino azzal rukkolt elő, hogy az új pápa a közelmúltban kritizálta JD Vance-t, szolidaritást vállalt Kilmar Abrego-Garciával (akit tévedésből deportáltak az USA-ból), és könyörgött Trumpnak, hogy „nyissa meg a határokat, ahogyan Biden tette”, hozzátéve, hogy „ez a fickó rosszabb, mint Ferenc pápa”. Egy másik tweetben még tovább ment, „liberális seggfejnek” nevezte őt.

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

Egyelőre sok a találgatás, milyen pápa is lesz XIV. Leó, de azért messze nem sötét ló, jó néhány kardinális kérdésben pontosan tudni lehet, hol is áll. Gyorsreakciók a világlapokból.

Charlie Kirk ismert jobboldali aktivista azt a kérdést tette fel, hogy kicsoda valójában XIV. Leó: regisztrált chicagói republikánus és életpárti harcos, vagy egy Trump ellen megválasztott bevándorláspárti globalista? Sean Feucht, a szélsőséges nézeteket valló trumpista lelkész azt fejtegette, hogy szándékosan választottak olyan jelöltet a bíborosok, aki globalista, illetve woke nézeteket vall, hogy kritizálja a szabad világ vezetőit – főként Donald Trumpot.

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát.

Laura Loomer szélsőjobboldali aktivista odáig jutott, hogy lemarxistázta az új pápát. A woke-vád mellett ez lett a másik olyan jelszó, amit XIV. Leóra próbálnak aggatni. Valószínűleg hozzájuk is eljutott, hogy XIII. Leó pápát szociális érzékkel rendelkező pápaként jegyezte fel a történelem. Prevost névválasztása pedig arra utal, hogy a szegények, a kitaszítottak, az elnyomottak, a társadalom peremére került emberek pártfogója kíván lenni. Innen egyenes út vezetett odáig, hogy az új pápát lekommunistázzák.

Ki az a szélsőjobboldali konteoinfluenszer, aki a hírek szerint elérte Trumpnál több nemzetbiztonsági vezető kirúgását?

Laura Loomer korábban már többször is annyira túltolta az elmebajt, hogy még a keményvonalas trumpisták is igyekeztek elhatárolódni tőle.

Azzal is kivívta a Trump-követők haragját, hogy XIV. Leó a megválasztása után nem szólt anyanyelvén, angolul a tömeghez. Olaszul beszélt – ami Róma püspökeként alap –, illetve spanyolul is mondott pár mondatot, ami annak szólt, hogy Peruban szolgált sokáig. Azt mondta, üdvözletét küldi mindenkinek, „és különösen az én kedves chiclayói püspökségemnek Peruban”.

Rick Santorum egykori republikánus szenátor a Newsmaxnak kritizálta az új pápát rögtön a bemutatása után. „Ő az első amerikai pápa, de a pályafutása során nem itt dolgozott” – dohogott a csatornának. „Spanyolul beszél. Amerikai. És még csak angolul sem beszélt. Úgy értem, honnan vesszük, hogy ez egy amerikai pápa, ha még az anyanyelvén sem beszél? Ez számomra nagyon nyugtalanító” – tette hozzá.

Prevost egyébként kettős állampolgár, amerikai–perui, évtizedekig Peru északi részén dolgozott, először misszionáriusként, majd 2015 és 2023 között Chiclayo püspökeként. Őt tartották a Vatikánban a legkevésbé amerikainak az Egyesült Államokból érkezett bíborosok között.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!