„Kéz kezet meddig mocskol?” – Görög Zita megszólalt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről

A modell-műsorvezető indulatos posztban mondta el véleményét arról, hogy egy interjúban elhangzott állítások szerint politikusok is védik a volt intézetis igazgatót, aki lányokat és fiúkat közvetíthetett ki nekik.

  • HVG

Meddig még? Meddig mocskoljátok kezeiteket? Meddig ereszkedtek ebben a földi pokolban, amiben éltek és gyerekek életeit teszitek tönkre?  

– írta Görög Zita modell-műsorvezető vasárnap az Instagramon azután, hogy múlt héten a Válasz Online-nak adott interjújában Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) volt igazgatója azt mondta: politikusok is védik a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott egykori igazgatóját. Méghozzá állítása szerint azért, mert Juhász Péter Pál nekik is közvetített ki lányokat és fiúkat. 

Görög Zita kötve hiszi, hogy őszinte barátság miatt hallgatnak az érintettek. „Legyetek bátorak” – írta, utalva ezzel Mészáros Lőrinc, a leggazdagabb magyar elhíresült mondatára. „Egy valaki, csak EGY! ne csak akkor legyen már tökös, amikor egy kiszolgáltatott gyereket használ! Valaki térjen már meg! Vesse magán a keresztet őszintén! Térjen észhez!” – tette hozzá. 

A modell-műsorvezető indulatos posztjában szinte végig kérdéseket szegezett többek között a Kuslits Gábor által néven nem nevezett politikusoknak. A zárásban így fogalmazott:

Vége van már ? VÉGE LESZ MÁR ? Kéz kezet meddig mocskol?

https://hvg.hu/360/20250702_Gorog-Zita-ner-luxus-taska-bethesda-gyujtes-alkoholizmus-csalad-portre

Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját májusban tartóztatták le élettársával együtt, emberkereskedelemmel, kényszermunkával és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével gyanúsítják. Kuslits Gábor nyilatkozata után Jámbor András országgyűlési képviselő pénteken bejelentette: vizsgálóbizottságot kezdeményez a parlamentben, hogy kiderüljön, melyik két politikushoz szállították a gyermekeket a Szőlő utcai javítóintézetből. 

https://hvg.hu/itthon/20250908_Orban-miatt-fenyogirlanddal-takartak-el-a-gyermekotthon-beazott-vakolatat---megszolalt-a-volt-gyermekvedelmi-igazgato

Nyitókép: Lakos Gábor

Hozzászólások