Nem tudom, mi van a világgal mostanság. Nobel-békedíj, f*szszopók, odaadjátok valami névtelen nőnek
– így kezdte Instagram-videóját Dopeman, amelyben afölötti elégedetlenségének adott hangot, hogy az elismerést Orbán Viktor helyett María Corina Machado venezuelai politikusnak ítélte a Svéd Akadémia.
Afölött elsiklott, hogy Machado amúgy azzal együtt, hogy a politikai tisztségekbe való újraválasztás tiltását szorgalmazza, támogatja az azonos neműek házasságát és az orvosi kannabisz legalizálását is, valamint országos vitát kíván lefolytatni az abortuszról, mégis az előbb sorolt elvekkel tökéletesen szemben álló, Orbán által gründolt Patrióták Európáért EP-képviselőcsoporttal is kereste a kapcsolatot. Például a frakció februárban tartott madridi ülésén (ahol maga Orbán a spanyol Vox jelöltje, Santiago Abascal mellett korteskedett), ahol megtalálta azokat a pontokat, amelyekkel kapcsolódni tudott az európai jobboldali populistákhoz.
Erről itt írtunk bővebben:
Orbán kedvenc rappere a nemzetköziség jegyében angol nyelven mondta el dörgedelmeit, „Magyarország rémálmaként” bemutatkozva. Szerinte a magyar miniszterelnök elsőként, még a pápát és Donald Trumpot is megelőzve beszélt a béke fontosságáról. „A férfi, a mítosz, a legenda Orbán Viktor. Adjátok neki a Nobel-békedíjat, f*szkalapok” – összegezte egy John Wick-filmre utalva, bevágva egy közös fotóját Orbánnal.