Váratlanul meghalt a százezrek által követett zseniális sakkozó, Daniel Naroditsky

A sakknagymester youtuber 29 éves volt.

  • HVG

Mindössze két héttel harmincadik születésnapja előtt meghalt Daniel Naroditsky amerikai sakknagymester, aki a YouTube-ra készített ismeretterjesztő videóiról volt közismert – írja a népszerű sakkozó és tartalomgyártó családjának hétfői közleményére hivatkozva a BBC. Váratlanul bekövetkezett halála okát nem közölték.

Naroditsky csatornájának – amelyen oktató videókat és sakkversenyek élő közvetítéseit is megosztott – közel félmillió feliratkozója volt.

Daniel hatévesen kezdett sakkozni, kivételes tehetségére pedig apja és több edzője is hamar felfigyelt. 2007-ben megnyerte a törökországi sakkvilágbajnokság 12 év alatti fiú mezőnyét, 14 évesen pedig megjelent első, Mastering Positional Chess (A pozíciós sakk elsajátítása) című könyve, amivel a legfiatalabb szakírók egyikévé vált. Nagymesteri címét 17 évesen, 2013-ban szerezte meg. Később, a Stanford Egyetemen végzett tanulmányai után sakkedzőként, illetve 2022-től a The New York Times sakkfeladványokat közlő rovatának szerzőjeként dolgozott, miközben folyamatosan készítette videóit.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) közleményében az áll, Naroditsky „döntő szerepet játszott a sakkozással kapcsolatos tartalmak online népszerűsítésében”.

A szövetség elnöke, Arkagyij Dvorkovics szerint „Danya” nemcsak briliáns sakkozó, de a játék fáradhatatlan nagykövete is volt, mindenekelőtt pedig kedves és jólelkű ember. Emlékére külön díjat is alapít a FIDE.

Hikaru Nakamura világbajnoki ezüstérmes sakkozó a hírre reagálva a sakkvilágot ért óriási veszteségként értékelte Naroditsky halálát, aki szerinte százezreket inspirált a játék felfedezésére. „Ha a kezdőket segítő sakktartalmakról volt szó, ő volt a legjobb” – fogalmazott a nagymester, akinek több mint ezer közös játszmája volt az elhunyttal. Hozzátette: Daniel nem a pénzért kezdett videós tartalmakat gyártani, hanem a játék iránti őszinte szenvedélye miatt. Sporttársai elmondása szerint Naroditsky „valóságos sakktörténészként” rengeteg érdekességet őrzött emlékezetében a sakk történetéből, és mindig megtalálta a módját, hogy a játékot szórakoztatóvá tegye.

Nyitóképünkön: Daniel Naroditsky. Forrás: fide.com

Hozzászólások