Krasznahorkai szülővárosában előbb jelent meg az írót támogató üzenet egy háznál, mint a könyvesboltban

Az író friss posztjában utalt arra is, hogy a Frankfurti Könyvvásáron látszólag a németek nagyobb hangsúlyt fektettek a Nobel-díjára, mint a magyarok.

  • HVG

Krasznahorkai László hálás mindenkinek, barátnak, ismerősnek, fordítónak és kiadónak, tartós olvasónak és kezdő olvasónak, akár magyar, akár még nem magyar, távolinak tehát és közelinek, és különösképpen a képen látható üzenet íróinak szülővárosomban Gyulán, ahol rajtuk kívül nemcsak „óriásplakáttal” nem üdvözlik szerény elvándoroltjukat, de még a könyvesbolt vagy a könyvtár előtt sem látni – pedig beérném egy A4-es papírlappal is – az öröm bármi jelét - hálás, tényleg az, hogy szeretettel gondoltak és gondolnak rá az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából – írta az író Facebook-oldalán.

https://www.facebook.com/krasznahorkai.laszlo/posts/pfbid0bcW83XFusWknrRZLxVRr4BLUroK7SBbJhNZ4DBjowU3UWaBo4zEzq3KT1RdanFoyl

Bejegyzéséhez egy képet csatolt, amin egy (a poszt alapján valószínűleg gyulai) ház látható, az ablakban egy Krasznahorkai képpel és  egy nyomtatott szöveggel, amin az olvasható, hogy „e ház lakói büszkék rád, gratulálunk!”

Krasznahorkai László munkásságát idén irodalmi Nobel-díjjal ismerték el, posztjában az óriásplakát említésével valószínüleg arra utalt, hogy míg a Frakfurti Könyvvásáron a németek óriásplakáttal hirdették a friss Nobel-díjas szerzőt, a magyar standon csak egy A4-es lapra futotta.

https://hvg.hu/360/20251010_Krasznahorkai-Laszlo-Dogok-utja-mellett

Hozzászólások