A Sony már egy Labubu-film előkészítésén dolgozik

Egyelőre nem tudni, hogy élőszereplős vagy animációs film lesz-e.

  • HVG

A Sony Pictures egy Labubu-játékfilm készítésén dolgozik, amiben egy új franchise potenciálját is látják – írja a The Guardian. A szerződést már aláírták, ám azt egyelőre nem tudni, hogy élőszereplős vagy animációs filmet képzeltek el.

Zsákbamacskaként árulják a kínai plüssbabákat, amikért világszerte celebek és tömegek őrülnek meg

A gyerekeket és a gyerekes gyűjtőszenvedélyű fiatal felnőtteket megcélozva váltott ki Labubu babáival vásárlási őrületet a kínai Pop Mart, ami a cég alapítóját mesésen gazdaggá tette.

A Kasing Lung által tervezett játékok 2019-ben váltak népszerűvé Délkelet-Ázsiában, miután a kínai játékboltlánc, a Pop Mart elkezdte forgalmazni őket. Lung, aki gyerekkorában költözött Hongkongból Hollandiába, azt mondta, hogy a figurákat részben a skandináv mesék ihlették; hatalmas népszerűségükhöz hozzájárultak a közösségi médiában terjedő, élő unboxing videók, és az is, hogy celebek is elkezdték vásárolni és reklámozni, luxuskiegészítőként pozicionálni őket. Az új kollekciók gyakorlatilag perceken belül elkelnek, a Pop Mart nyeresége pedig állítólag 350 százalékkal nőtt a babáknak köszönhetően. A limitált darabokat akár hat számjegyű áron is hajlandók megvásárolni aukciókon.

A Sony animációs filmrészlege idén készítette el a K-pop démonvadászokat, amit a Netflixen mutattak be, és ami augusztusra a platform valaha volt legnézettebb filmje lett. Nemrég pedig bejelentették, hogy a Mattellel partnerségben dolgoznak egy másik filmen is, amit a View Master játék alapján készítenek.

Ki vagyunk éhezve a szeretetre, ezért rajongunk a Labubuért

Sokak szerint csak egy agyonhájpolt rondaság, míg kedvelői kincskeresőként kutatnak utána. Világraszóló marketingje mellett vajon mi lehet a Labubu sikerének pszichológiai háttere? Szakértőkkel próbáltuk megfejteni az imádott lény varázsát.

Hozzászólások