Mesterséges kómában tartották Molnár György Elefántot, az Omega gitárosát, még mindig kórházban van

A zenész augusztus végén vonult be a Városmajori Szívklinikára, ahol közel nyolcórás műtétet végeztek el rajta. Ezután azonban újra kellett éleszteni, a mesterséges kómából október vége felé tért magához. A szervezete időközben négy tüdőgyulladást küzdött le.

  • HVG

Közel fél éve kórházban van Molnár György, azaz Elefánt, az Omega gitárosa, aki túlvan egy életmentő szívműtéten és több tüdőgyulladáson is – írja a Blikk.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenészt szeptember 2-án operálták a Városmajori Szívklinikán, ahova augusztus végén vonult be. A műtét után hetekig mesterséges kómában tartották, csak az operáció másnapjára emlékszik. „Valamikor október vége felé tértem magamhoz, olyan volt, mintha egy hosszú-hosszú utazásról érkeztem volna vissza a földgolyóra. Azt csak ezután tudtam meg, hogy közben meghaltam, ám újraélesztettek. Mint ahogy azt is, hogy a szervezetem négy tüdőgyulladást küzdött le”, idézte fel a lapnak.

„A szívsebészem az operáció előtt megnyugtatott, hogy bár beteg, de erős a szívem, nem kell félnem a műtéttől. Mert, bevallom, úgy mentem be a Városmajor utcai klinikára, hogy nem biztos, hogy élve jövök ki onnan. Tavaly januárban tudtam meg, hogy szükség van az orvosi beavatkozásra, de nem voltam biztos benne, hogy az én koromban, 76 évesen megkockáztatok egy ilyen komplikált operációt. Végül az orvosaimmal együtt úgy döntöttünk, kés alá fekszem”, mondta el Molnár.

A műtét nagyjából nyolc órán át tartott, ezalatt szívbillentyűcserét és egy szív-bypasst is elvégeztek rajta. „Amikor kitoltak a műtőből, másnap közölték velem, hogy remekül sikerült a beavatkozás. Onnantól kezdve kerültem egyre rosszabb és rosszabb állapotba”, tette hozzá, megjegyezve, hogy most már optimista, mert az orvosai szerint a beavatkozással tíz évet hosszabbítottak az életén. A teljes felépüléshez ugyanakkor még időre van szüksége.

A Városmajorból később átszállították az Üllői úti klinikára, most pedig a Szent Ferenc Kórházban van rehabilitáción. A karácsonyt is ott töltötte. „Büszkén mondhatom, már ötven métert tudok sétálni járókerettel. Azt mondják, ha minden jól alakul, január végén hazaengednek. De csak akkor, ha már kellően megerősödtem, és önállóan el tudom látni magam. Talán túl vagyok a nehezén”, számolt be jelenlegi állapotáról.

A kórházból üzent a rajongóinak az Omega gitárosa

Nehéz műtéten esett át egy hete Molnár György Elefánt.

Hozzászólások