Halált okozó testi sértés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Dudás Miklós halála ügyében

A soron kívül elvégzett hatósági boncolás alapján indult nyomozás.

  • HVG

Ahogyan beszámoltunk róla, hétfőn harmincnégy éves korában meghalt Dudás Miklós világbajnok kajakozó. A rendőrség akkori közlése szerint a sportoló halálát nem bűncselekmény okozta, és mivel nem merült fel idegenkezűség gyanúja, kezdetben közigazgatási eljárásban vizsgálták a haláleset körülményeit.

Keddi közleményében azonban a rendőrség azt írta: „A soron kívül elvégzett hatósági boncolás során a szakértő olyan sérüléseket talált az elhunyton, amelyek keletkezési mechanizmusa büntetőeljárás keretében tisztázható. A BRFK Életvédelmi Osztálya ezért január 6-án halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást, amelynek feladata, hogy tisztázza a sérülések keletkezésének körülményeit.”

Dudás Miklós egy XVIII. kerületi lakópark épületében, egy második emeleti lakásban hunyt el. A Bors korábban arról írt, hogy egy közeli hozzátartozó értesítette a rendőrséget, és a lakást zárszakértő nyitotta fel, akkor találták meg a sportoló holttestét.

Hozzászólások